"Valamikor réges-régen a cigányok fekete madarak voltak. Egyszer egy mezőn, ahol sok élelem volt, túl sokat ettek, így megvastagodott a lábuk, szárnyukból kéz lett és emberekké váltak. Itt maradtak a földön, de a lelkük szárnyal fenn az égen, szabadon."
Babos Gyula családjában 100 évre visszamenőleg voltak roma muzsikusok, s talán ezért is vélekedik így: "Sem belülről kifelé, sem kívülről befelé semmiféle faji megkülönböztetést nem viselek el." A portréfilmben vall személyes ambícióiról, vágyairól, sikereiről, zenei pályájáról, a zenéhez fűződő viszonyáról. Arról az egyéni útról, amit saját magának kellett kitalálnia, hiszen a nemzetközi sikerek után (a világ fekete jazz-zenészeivel való közös munka mellett) felmerült a kérdés, ő mit tud hozni otthonról. Ennek a folyamatnak lett az eredménye az az egyéni hang (saját meghatározás szerint kárpát-medencei jazz), mely ötvözi a magyar népdalok, a cigány, valamint a zsidó dallamvilágot. A nemzetközi és hazai visszajelzések pedig igazolták, hogy az út jó.