A dudari leventéket, jóllehet semmi bűnük nem volt, elvitték a Szovjetunióba, ahol különböző táborokban sínylődtek. Voltak, akik soha nem tértek haza, voltak, akiknek sikerült hazatérni, de a kínokat elfeledni soha nem tudták. A film egyik szereplője, Gulácsy Lajos, munkácsi lelkész, aki velük együtt volt a szibériai lágerekben, nagyon fontos "üzenetet" mond valamennyiünknek a film szomorú "történetei" kapcsán: "Igen... Hát most tulajdonképpen fennáll ez a kérdés: toroljuk meg a múltat, vagy bocsássuk meg? Nem könnyű ez a kérdés. Na most én, mint egyházi ember amondó vagyok, hogy bennünket a megbocsátás vezessen. A harag, a megtorlás az olyan, mint a lánc, egymásba fonódnak a szemek, és amit én megtorlok, azt egy bizonyos idő múlva más is meg fogja torolni. Ez a megtorlás továbbmegy, egy ilyen ördögi kör: Szemet szemért, fogat fogért. Az embernek meg az a feladata, hogy ez az ördögi kör megszakadjon, ne legyen folytatása ennek. Te gonosz voltál, de én nem leszek az. Hogy ne legyen jogcím majd egy következő generációnak megint megtorolni a sérelmeket." Mert sérelmek mindég vannak, voltak, és sajnos lesznek, de nemcsak a háborúkban, hanem a "békés hétköznapokban" is, és hogy hogyan kell kezelni a kis és nagy sérelmeinket, erre tanít meg bennünket az egykori lágerlakó, Gulácsy Lajos...