"Eme szigeten semmi említésre méltó állat sincs; csak igen rusnya papagájok meg majmok; egyszóval semmi, ami Felséged figyelmére számot tarthatna." E nem túl hízelgő sorokat 1768-ban Bernadin de Saint Pierre író vetette papírra Lubomirska hercegnő számára Mauritiusról. Valamire való Gerald Durrell-könyvfalónak, a kihalóban lévő állatfajok ismerőinek e sorok szentségtöréssel érnek fel, hiszen Mauritius neve az ember által pusztulásra ítéltetett, de létéért küzdő Természettel cseng egybe. E sziget Madagaszkártól körülbelül 800 km-re északkeletre emelkedik ki az Indiai-óceánból. Vulkáni erők hozták létre különös hegyvonulatait, melyeket az örökös passzátszél formált tovább. Köréjük korall védőgyűrűt font az óceán, sekély lagúnaövet teremtve. A szelekkel és a tenger hullámaival hajdan idesodródó növények és állatok egyedülálló, endemikus fajokká fejlődtek, és békés ökológiai egyensúlyban éltek egymással, egészen az első utazók megjelenéséig. A mindent meghódítani igyekvő ember teljesen átalakította az eredeti természeti környezetet, melynek eredményeként több állat- és növényfaj kipusztult, jó néhány pedig a kipusztulás szélén áll. A fennmaradt élővilágot világméretű összefogás próbálja megmenteni.