Pipás Pista híres sorozatgyilkos volt az 1920-as években a Szeged és Szabadka közti, Átokháza környéki tanyavilágban. Az életéről kevés tudható, valamikor 1886 táján született, 1932–33-ban gyilkosságok elkövetéséért elítélték, és egyes források szerint felakasztották, mások szerint Horthy kegyelmével börtönben halt meg 1940-ben. A perben két gyilkosságot sikerült rábizonyítani, de további hét is valószínűleg az ő számlájára írható. A napszámosként erős munkabírású, kocsmázó férfiról csak a kihallgatásakor derült ki, hogy valójában nő: Rieger Pálné, lánynevén Fődi Viktória. Nehéz körülmények között nőtt fel, agresszív és alkoholista apja rendszeresen verte, ami bizonyára nyomot hagyott a lelkivilágában. Írni-olvasni sosem tanult meg, kislányként pásztornak adták, akkor szokott rá a pipázásra. Későbbi vallomása szerint gazdája többször megerőszakolta, sőt teherbe is ejtette, ám hogy ne legyen botrány, az akkor 17 éves lányt hozzáadták egy idős özvegyemberhez, Rieger Pálhoz. A férj erőszakos természetű volt, Pipás vélhetően mellette gyűlölte meg végleg a férfiakat. Öröklött kis átokházai tanyáján élt egy félnótás, siketnéma fiúval. Talán nyugodt családi otthonra vágyott, asszonyoknak férfiként időnként partnerül is kínálkozott, de szexuális beállítottságáról lényegében semmi biztosat sem tudni. Abban minden forrás egyetért, hogy minden esetben a feleségeikkel mostohán bánó tanyasi férfiakat ölte meg, tehát mindig volt motiváció, ami elsősorban nem anyagi.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
1927-ben vezették be a pengõt, elõtte korona volt. Az is, mint késõbb a pengõ, erõs infláción esett át. Móra Ferenc panaszkodott egy írásában, hogy ezreket keres, de pár évvel azelõtt kellett volna ez az összeg, mert akkor már nagyon keveset ér. Pipás Pista biztos ritkásan hajtotta végre a hét gyilkosságot, és ha 33-ban ítélték el, a 20-as évekbeli gyilkosság ideje elképzelhetõ. Akkoriban pedig a 150 ezer korona nem lehetett elérhetetlen egy gazdaasszony számára. Azt is el tudom képzelni, hogy nem a szegény zsellérek közül kerültek ki a megrendelõk, hanem a tehetõsebb gazdák feleségei közül.
Nagyon érdekel a színházi elõadás, a történetet nagyjából ismerem, kíváncsi vagyok, színházban hogy sikerül megjeleníteni.
Néhány apró észrevételem azért lenne.
Az ismertetõ szerint Pipás Pistát 1933-ban akasztották fel.
A hozzá forduló asszonyokon segített azzal, hogy eltette láb alól az õket bántalmazó férjeiket.
"Százötvenezerért mérgezte meg." - írja Pozsgay Zsolt.
Százötvenezer miért? Pengõért?
A harmincas években???
Amikor 200 pengõ egy jó fizetésnek számított?
Honnan volt egy egyszerû falusi asszonynak 150.000 pengõje arra, hogy eltetesse láb alól a férjét?
Ha pedig a darabot a könnyebb érthetõség kedvéért a mai világba, a mai környezetbe helyezték át, - "aktualizálták", - akkor ezt miért nem tüntetik fel?
Az ismertetõvel kapcsolatos legfontosabb kérdésem pedig:
Kik a színdarab szereplõi, a színészek???
Ismert fõvárosi mûvészek, vagy ismeretlen vidékiek?
Ezt miért felejtették el kiírni?
Nekem is ugyanaz a véleményem. Nemrégen 1-2 éve egy héten több alkalommal volt szinházi elõadás mindenki számára nézhetõ idõpontban. Jelenleg mindegyik közszolgálati csatornán a végtelenségig ismétlik ugyanazokat a sorozatokat.
Az új vagy talán már évekkel egyszer vetített filmeket pedig hajnalban vetitik. Választ szeretnénk kapni arra, hogy milyen meggondolás alapján szerkesztik a mûsorokat. Ezt gondolom az üzenetek olvasõi megtehetnék. Elõre is köszönöm a felvilágosítást.
A szinházi világnapot vagy méltóan kellene megünnepelni, vagy sehogy. Természetesen az elsõre szavazok.
A leírás alapján jó lehet. Kár, hogy ennyire késõre tették - mint a színházi felvételeket általában. Pedig pl. nálunk így talán csak én, míg ha 21 óra körül kezdenék a párom és fiam is megnézné. Ritka gyöngyszem, ha színházat találok a TV-ben, nem értem miért ilyen mostoha gyerek ez a mûvészet a médiában.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások