Haruki Murakami érzékeny kisregénye alapján készült japán film különleges, minimalista eszközeivel hat. Olyan, mintha az ember egy haiku filmet látna, mely szenzibilis, vizuális és teátrális. Mély poézis hatja át ezt a mai, friss, kortárs japán filmet, ugyanakkor mélyen él a japán hagyományokban. Tony Takitani gyermekkora magányos és csendes, édesanyja korán távozik az élők sorából, édesapja pedig jazz-zenész. Így a kisfiú éjszakánként is egyedül álmodozik. Tony Takitani kis képzőbe jár, így felnőtt korára jó állása és jó fizetése várja. Videografikus egy vezető japán reklámújságnál, ahol megismerkedik a "Nő"-vel, s ráébred eddigi élete magányára. Egy különös férfi találkozása ez, egy különös nővel, akit feleségül vesz. Kapcsolatuk a csendre, a suttogásra épül, s a lassú napokra. Tony Takitani életrajzi, poétikus filmje a lélek filmje, mely szavakkal nehezen megfogalmazható.

Jun Ichikawa filmes látásmódja Wong Kar-wai vizuális csendfilmjeihez hasonlítható.