Déry Tibor azonos című színpadi műve nyomán szövegkönyv: Vajda Gergely, Horváth Péter. Díszlet _ Jelmez _ Báb: Orosz Klaudia. Koreográfia: Lakatos János. Rendező: Novák János. Vajda Gergely sokáig kereste a témát az első operájához. Végül Déry Tibor: Az óriáscsecsemő című mostoha sorsú, a húszas évekből való avantgárd művére esett a választás. A zeneszerzőnek, aki maga írta a szövegkönyvet, az érthetőség szempontját fókuszba helyezve egyszerűsíteni kellett a többrétegű, a maga idejében kísérletinek és polgárpukkasztónak számító alkotáson, így végül bábopera született. A komponálás egyik nehézsége az volt, hogy sok mesélés, párbeszéd van a történetben, ami csak előkészíti a tulajdonképpeni cselekményt. Meg kellett találni a megfelelő zenei megoldást, hogy a nézők számára világos legyen, mik a fontos részek. A bábok mellett a színészek is kiemelt szerepet kaptak. Érdekes az előadás szereposztása, hiszen az óriáscsecsemőt Falusi Mariann alakítja. _ Nekem egy "nem operás" hangra volt szükségem _ magyarázza Vajda Gergely.-Egy olyan művészre, aki ezt a "földöntúli figurát" hozni tudja, s hozzá beleviszi azt az éneklési módot, amit maga a színpadon űz. A második réteg a három operaénekesé az apa, anya és az ördögi Nikodémos szerepében, akik a bábokból lépnek elő, mintha az óriáscsecsemő víziói lennének. A harmadik réteg a bábszínészeké, akik a prózát mondják. És van a hangszeres réteg, ami élő, akusztikus instrumentumokat vegyít szintetizátorhangzásokkal. Időnként félplayback megoldásokkal éltem. Próbáltam azzal játszani, hogy a prózából átsiklunk az operaszintű éneklésig és vissza. Törekedtem arra, hogy a szereplők egymástól jól megkülönböztethető stílusokban énekeljenek, de úgy, hogy ne legyen az egészből posztmodern összevisszaság….- Versenyszereplő: Agathe De Courcy. Vezényel: Vajda Gergely
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások