Libikóka / 0210

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az aktuális rész ismertetője: A szocialisták 800-at ígértek, a Medgyessy-Gyurcsány kormány eddig 240-et adott át. Míg a baloldali liberális kampány állítása szerint a polgári kormány csak 7 kilométernyi pályaszakasz szalagátvágásánál lehetett jelen, addig ők még ebben az évben 271 kilométer autópályát építenek meg. Az MSZP plakátokon szereplő "szerencse szám" azonban még a hivatalos adatok szerint sem stimmel, nemhogy ha azt vesszük figyelembe, hogy például az M7-es felújítása, illetve a Székesfehérvárról Budapestre vezető harmadik sáv kialakítása maga is felért egy vadonatúj autópálya megépítésével.

Az elmúlt négy év kormányzati munkájával a magyar kis- és középvállalkozók is elégedettek lehetnének, hiszen a Széchenyi Terv helyett Európa, Smart Hungary és Sikeres Magyarországért programokat kaptak. Ezek mind-mind kedvezményes hitelfelvétel lehetőségét kínálták fel azoknak, akiknek legnagyobb problémája éppen a tőkehiány. Márpedig minden hitel alapja a tőkefedezet!

A négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon a nyugdíjasok voksa vitte győzelemre a szocialistákat. Gyurcsány Ferenc ezekért a szavazatokért most szintén mindent bevet: a járulékcsökkentés miatt négyhavi nyugdíj kerül veszélybe, 14. havi nyugdíjat pedig nem is kérnek az érintettek. Pedig a nyugdíjasok fele, egymillió kétszázezer fő a minimálbérnél kisebb összegből kénytelen megélni.

A műsor ismertetése: A gazdaságról sokaknak olyan elsőre bonyolultnak tűnő fogalmak jutnak az eszébe, mint az ikerdeficit, vagy a Marshall-kereszt. A gazdasági élet eseményeiről szóló hírek azonban nem csak a pénzvilágot értő és abból élő embereket érintik. A gazdaságpolitikai döntések rövid- és hosszútávon egyaránt befolyásolják mindannyiunk életét. A gazdaság napi történéseinek jelentőségét viszont csak akkor érthetjük meg, ha ismerjük a döntések hátterét, illetve azok jövőbeni hatását mindennapjainkra. A Hír TV gazdasági magazinjának a riporterei hétről-hétre arra vállalkoznak, hogy érthetővé, átláthatóvá és világossá tegyék a magyar gazdasági élet eseményeit, ráadásul mindezt közérthető nyelven.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?