Libikóka / 217

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az aktuális rész ismertetője: Újra csúcsot döntött a napokban a magyarországi munkanélküliség. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék. Ez azt jelenti: 100 emberből több mint heten nem tudnak elhelyezkedni. A fiatalok helyzete pedig jóval kilátástalanabb. Soha nem volt még ennyi állástalan pályakezdő: 20%-uk nem talál munkát, akár van diplomája, akár nincs.

Az Orbán-kormány 2000-ben elindított bérlakásprogramjának és kamattámogatási rendszerének köszönhetően több tízezren jutottak otthonhoz. Az otthonteremtési program egyik pillére a több, mint 10 éves szünet után elindított bérlakásépítés volt. Az önkormányzatok és egyházak a Széchenyi Terv pályázataival jelentős, 70-80 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást nyerhettek bérlakás állományuk növelésére. 20 hónap alatt, 40 milliárd forint állami támogatással 8400 bérlakás épült.
A központi támogatás háromnegyedét a rászorulók otthonhoz jutására fordították.

Csak a fővárosban hatvanezren kértek segítséget gáz- és villanyszámláik kifizetéséhez. Nem csoda. Tavaly 2004-hez képest tíz százalékkal kellett többet fizetünk az alapvető szolgáltatásokért. Eközben a politikusok arról vitáznak, hogy jobban, vagy rosszabbul élünk most, mint néhány évvel ezelőtt. Gyurcsány Ferenc szerint most a fizetésünkből sokkal többet tudunk vásárolni, Orbán Viktor pedig azt állítja: ma Magyarországon szolgáltatásokért jóval többet kérnek el, mint amennyit az valójában ér.

A műsor ismertetése: A gazdaságról sokaknak olyan elsőre bonyolultnak tűnő fogalmak jutnak az eszébe, mint az ikerdeficit, vagy a Marshall-kereszt. A gazdasági élet eseményeiről szóló hírek azonban nem csak a pénzvilágot értő és abból élő embereket érintik. A gazdaságpolitikai döntések rövid- és hosszútávon egyaránt befolyásolják mindannyiunk életét. A gazdaság napi történéseinek jelentőségét viszont csak akkor érthetjük meg, ha ismerjük a döntések hátterét, illetve azok jövőbeni hatását mindennapjainkra. A Hír TV gazdasági magazinjának a riporterei hétről-hétre arra vállalkoznak, hogy érthetővé, átláthatóvá és világossá tegyék a magyar gazdasági élet eseményeit, ráadásul mindezt közérthető nyelven.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?