Az aktuális rész ismertetője: A Magyar Televízió 1984 végétől sugározta nagy sikerrel a Forró szél című jugoszláv vígjátéksorozatot, Ljubisa Samardziccsal, Surdával a főszerepben. (Legutóbb pedig nem is régen, az m1-en, délelőttönként.) A film zenéje és az örökké álmos, kávé után epekedő Surda kockás kalapja heteken belül sláger lett kis hazánkban. Nos, Ljubisa Samardzic, Magyarország nagy barátja, egy újabb sorozatban most visszatér a Magyar Televízió képernyőjére. Ebben egy Bosko Simic nevű, emberséges zsarut játszik, akit három asszonytól származó három leányával és egy kisfiával - akiket egyedül nevel - kapcsolatos gondok és örömök gyakran elvonnak munkájától. Ebből is látható, hogy az eseménydús, vidámsággal teli életet folytató belgrádi Simic család története megérdemli nézőink figyelmét...
A műsor ismertetése: A Magyar Televízió 1984 végétől sugározta nagy sikerrel a Forró szél című jugoszláv vígjátéksorozatot, Ljubisa Samardziccsal, Surdával a főszerepben. A film zenéje és az örökké álmos, kávé után epekedő Surda kockás kalapja heteken belül sláger lett kis hazánkban. Nos, Ljubisa Samardzic, Magyarország nagy barátja, ebben az újabb sorozatban ismét visszatér a Magyar Televízió képernyőjére. Ebben egy Bosko Simic nevű, nem túl zseniális, de annál emberségesebb zsarut játszik, akit három asszonytól származó három leányával és egy kisfiával - akiket egyedül nevel - kapcsolatos gondok és örömök gyakran elvonnak munkájától. Mindebből látható, hogy a vidámsággal teli életet folytató belgrádi Simic család története megérdemli a nézők figyelmét...
Hozzászólások