A műsor ismertetése:
A Magyar Hagyományőr Világszövetség 2004. októberében HUSZÁRKONYHA elnevezéssel főző-sütő verseny-sorozatot indított útjára. A verseny eredeti célja a hazai gasztronómia népszerűsítése volt, tájjellegű ételek felkutatásával és új ételek megalkotásával. Az egyes főző és sütőversenyek hagyományőrző rendezvényekhez kötődtek, és kötődnek azóta is - ezeket mutatja be a TV Paprikán futó sorozat.
És, hogy milyen a huszár és a huszárkonyha? Fülöp Tibor Zoltán, a műsor házigazdája, és a MHVSZ ügyvezetője szerint olyan, aki - többek között -: "kedveli az életet, a jó bort és az éneket. Imádja az ellent ütni-győzni, de szeret jókat sütni-főzni. Ízleteset, leveseset - jól sütöttet, fűszereset. Szalonnásat, paprikásat - magyarosat - pálinkásan. Pálinkásan vagy borosan, mindegy az, csak okosan. Mert a huszár, ha főz, az nagy tudomány, messze földön híres néphagyomány. A huszár tehát, mint látjuk, forgat fakanalat - nem csak kardot - mert ő a konyhában is megvívja a harcot. Úgy a konyhában, mint a szabadtüzek torkában, s úgy a rostélynál, mint a nyársnál s a kondérnál. A bográcsnál és a kemencénél vagy a szemrevaló menyecskéknél. Hát ilyen is a huszár - na nem mindig - csak ha muszáj!"
Hozzászólások