Az aktuális rész ismertetője: A Francia származású Rilés nagyon korán kezdett el zenével foglalkozni, gitározni tanult meg először. Miután megszerezte alapdiplomáját, úgy döntött, hogy kizárólag a zenei pályára koncentrál. Első albuma a Vanity Plus Mind címet kapta, ezután számos kislemezt adott ki, mint például a "Brothers-t", amely 2016-ban vált az egyik legnagyobb slágerévé. Ugyanebben az évben egy éven keresztül minden vasárnap kiadott egy dalt, hogy aztán egy második "albumban", a "RILÉSUNDAYZ"-ban állítsa össze azokat, ami összesen 52 dalból áll. Népszerűségét mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy a 2022-es Sziget Fesztiválon a FreeDome-ban léphetett fel, amit a nagyszínpad előszobájaként is emlegetnek.
A műsor ismertetése: Az "Akvárium Stage Pass" sorozatban hazai és külföldi együttesek legnagyobb bulijait nézheted ismert fesztiválos helyszínekről.
Hozzászólások