Személy

Bíró Szabolcs

író
Született: 1988. július 29. (35 éves) (Csehszlovákia, Dunaszerdahely)

Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként és rockénekesként is bontogatta szárnyait. Regényíróként 2007-ben debütált, Francis W. Scott álnéven. 2010 óta kizárólag polgári nevén publikál, fő témájának a középkort és a magyar történelmet tekinti. Az írás mellett tizenegy éven keresztül aktívan énekelt, elsősorban a Csak Van zenekar tagjaként. 2011-ben jött létre egyéni vállalkozása, mely által a könyvkiadói és rendezvényszervezői munkába is belekóstolt. 2014-ben többedmagával megalapította a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző közösséget, mely sokat segít az Anjouk világának érzékletesebb megteremtésében. Bíró Szabolcs szerető férj és büszke édesapa. Kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer. 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték.

Hozzászólások