Carl Palmer

előadó, színész
Film: 2 db


A lassan 60 éves Carl Palmer a nagy rock-generáció legfiatalabb dobosai közé tartozik. A brit zenész már 15 évesen profi zenekarban játszott, és mindössze 20 éves volt, amikor a Nice szintetizátorvirtuóza, az akkor már igazi nagyágyúnak számító Keith Emerson hívta zenélni. A King Crimson első énekes-gitárosa, Greg Lake csatlakozásával született meg az Emerson, Lake and Palmer nevű trió, amelyet a korabeli sajtó már megalakulásának pillanatában supergroupnak kiáltott ki. A három fiatalember rá is szolgált e titulusra: az első fellépésük után - mely az Isle Of Wight fesztiválon volt, több mint félmillió ember előtt - egy csapásra világhírűvé váltak, és 1970-ben megjelent első albumuk, majd az azt követő Tarkus című lemezük elmaradhatatlan darabja minden progrock kedvelő lemezgyűjteményének. Harmadik kiadványuk, mely Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjának rock-átirata, egyértelműen része a kortárs magaskultúrának.

Emerson, Lake és Palmer 1979-ig zenélt együtt. Palmer ezt követően először saját zenekarral próbálkozott, majd egy másik szupercsapatban, az Asiában folytatta, egészen 1991-ig, amikor az ELP újjáalakult, és a Black Moon albuma után majd' egy éves világkörüli turnéra indult. E második korszak végül 1998-ig tartott: egy újabb lemez és számtalan koncert után a három zenész útjai ismét elváltak. Az ELP lemezek persze mind a mai napig jól fogynak: idén jelent meg a legendás első fellépés felvételét tartalmazó DVD, Birth of a Band: Isle Of Wight Festival címen.

Carl Palmer ma már nem egyszerűen a "P az ELP-ből", hiszen elképesztő gyorsaságával és mesteri dobolási technikájával szólóban is képes lázba hozni a rock rajongóit. Így ma is ott találjuk a kortárs rock élmezőnyében, és harminc évvel azután, hogy bemutatkozott a zenerajongók előtt, továbbra is ő "a dobosok dobosa". A civilben közvetlen, vidám brit úriember rendkívül komollyá és precízzé válik, amint beül dobfelszerelése mögé. Ami amúgy nem a színpad hátterében áll - ahogy megszokhattuk -, hanem a közönség orra előtt foglal helyet: Palmer ugyanis nem csak dobol koncert közben, hanem színészként is játszik.

zenekara: Carl Palmer Band - dob

Film (2)

Hozzászólások