Személy

Dóbiás Péter

előadó
Zenei pályájában meghatározó volt a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekarban eltöltött négy év, mert nagy gyakorlatot szerzett mind az operajátszás, mind a hangverseny darabok megismerése, eljátszása területén.Kecskemétre költözése után gyermekei zenei tanulmányival egy időben kezdett el komponálni.

1992-ben a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál szervezésében önálló szerzői hangversenyt adott: kisebb kamaraművek mellett, zenekarra és kórusra írt kis oratóriuma is elhangzott.

1990-1996 között ő vezényelte a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart, elindítva az Újévi Strauss - koncertek sorozatát.

1994-ben "Cselló-varázsa "címmel gordonka darabot írt 13 éves fiának, amit az országos Friss Antal verseny döntőjében elo~adott.

1992- "Mesélő dallamok" címmel rendhagyó énekórákat tart Duna-Tisza közi iskolákban, ahol népszerű zeneműveknek 4-5 hangszerre való átiratait mutatják be. Jeles eseményekhez kapcsolódóan 2004-ben Balassi, 2005-ben József Attila, 2006-ban Buda Ferenc verseit zenésítette meg.

2006-ban " Egy költő forradalma: töredékek Buda Ferencverseiből" szóló ének, kórus és zenekarra írt művét a Katona József Színházban mutatták be az 1956-os forradalom jubileumi ünnepségén.

2007-ben "Erzsébet a szeretet szentje" című kisoperáját mutatták be a Kecskeméti Művészet Oktatási Intézmények tanulóival.

2008. február 21-én "Börzsönyi nosztalgia"címmel,fiának írott csellóversenyét vezényelte Péter fia diplomakoncertjén Debrecenben, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Fontos számára, hogy a létrehozott "Alapítvány a zenei nevelésért" segítségével minél több helyre eljusson az élő zene a kodályi szellemiség követőjeként: "Legyen a zene mindenkié!

Hozzászólások