Festőművész. Nemesi családból származó joghallgatóként kezdett el festménymásolással foglalkozni, s ennek során ismerte meg Ligeti Antalt, aki felismerve tehetségét, rendszeres tanulmányokra biztatta. 1869?71-ben a bécsi akadémiát látogatta, itt festett Ramsaui táj című képével debütált 1870-ben a Képzőművészeti Társulat kiállításán. 1872?77 között felváltva Münchenben és Budapesten élt, nyaranta rendszeresen a vidéket járta, télen pedig műtermébe visszavonulva festményekké érlelte Tisza-parti, dunántúli és balatoni vázlatait. Akadémikus kezdetek után a hetvenes évek végén ért be a magyar piktúra romantikus mestereitől is befolyásolt, hangulatokban és érzelmekben gazdag tájfestészete, amely legjobb teljesítményeiben a barbizoni mesterek, mindenekelőtt Corot művészetével tart rokonságot. Bár 1882?83-ban maga is megfordult Párizsban, a szabadtéri festészet számos újdonságához a maga tapasztalatából, a hazai táj jellegzetességeit keresve jutott el. Azokat az életviszonyokat, táji-természeti látványokat kedvelte, amelyeket még nem érintett meg az ipari fejlődés, s amelyeknek szellemisége a valamikori idealista, ősi állapotokra emlékeztették. A legszerényebb motívumokat is képzeletgazdag, mozgalmas, a kis méret ellenére is nagyhatású képpé tudta fejleszteni (Faluvége; Balatoni halásztanya, 1877; Lidó, 1884). 1885-től a női festőiskola igazgatójaként tevékenykedett.