Személy

Sipos Gábor

zenész (hegedű)

1967-ben született, Budapesten. Hegedű tanulmányait hét évesen kezdte, első tanára Skultéty Erzsébet volt. 1982-től a Bartók Béla Konzervatórium, 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendéke: hegedűt Natasa Csernogolovkiánál, kamarazenét Devich Sándornál, Mihály Andrásnál, Kurtág Györgynél és Rados Ferencnél tanult. Részt vett Pauk György, Fenyves Lóránt, Wolf Endre és Varga Tibor mesterkurzusain. 1991-ben díjat nyert a budapesti Hubay Hegedűversenyen, ugyanebben az évben szerezte meg művésztanári diplomáját. 1989 és 1995 között, majd 2005-től a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. Alapító tagja az Auer Vonósnégyesnek, amellyel 1991-től rendszeresen járnak a világhírű Amadeus kvartett mesterkurzusaira Londonba és Schloss Elmauba. A vonósnégyessel 1993-ban Evianban,1997-ben pedig Londonban nyert nemzetközi kvartett versenyt. 2000-ben Liszt-díjat, 2004-ben Artisjus díjat kapott, 2006 óta az Eckhardt-vonósnégyes tagja.


2017-ben Végh Sándor díjat nyert John Corigliano: A vörös hegedű című hegedűverseny előadásáért.

Hozzászólások