Író. 1938. október 10-én született Kolozsváron. Édesapja Szilágyi István tímármester, édesanyja Zemáncsek Margit. Iskoláit a zilahi Wesselényi kollégiumban kezdte, ahonnan 1952 őszén egy teherautó rakterén érkezett vissza Kolozsvárra. Beiratkozott a Vasúti Gépipari Középiskolába, mert az biztosabb megélhetést ígért. Harmadéves volt, mikor a magas színvonalú képzést biztosító iskola az akkor gyakori átszervezések következtében egyik napról a másikra megszűnt. A nagyváradi körfűtőház szerelőműhelyébe került, majd Váradról áthelyezték a szatmári fűtőházba. A Kölcsey Gimnázium esti tagozatán érettségi diplomát szerzett. A hivatást kereső fiatalember sorscsapásként élte meg, hogy szemgyengeség miatt nem lehetett mozdonyvezető. 1958 őszén sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karára. Miközben a szocialista jog felsőbbrendűségéről szólt az egyetemi előadás, négyszáz kilométerrel odébb kivégezték Nagy Imrét, Kolozsváron pedig folytak a harmadik Bolyai-per vádlottjainak kihallgatásai. Bár 1963 nyarán megszerezte a jogászdiplomát, az ügyészi kinevezést nem fogadta el, és soha nem vállalt olyan állást, amelynek betöltéséhez jogi végzettségre lett volna szüksége. Időközben novellákat, karcolatokat közölt a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóiratban, az Utunkban. 1960-ban megnyerte a folyóirat novella-pályázatának első díját az Ahol nem történik semmi című írásával. 1963-tól az Utunk belső munkatársa. A következő évben (1964) a Forrás-sorozatban megjelent első novelláskötete, Sorskovács címmel. A kor proletkultos, sablonos munkásábrázolásával szemben a kötet novelláinak friss életanyaga, érzelmi telítettsége s az élőbeszéd megjelenítő ereje újszerűen hatott. Ezekben és a következő kötetek novelláiban a lét határait feszegető küzdelem rendszerint valós helyzetekre épül. Második novelláskötetét (Ezen a csillagon, 1966) nagyobb lélegzetű írásmű követte, az Üllő, dobszó, harang című regény (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969). Ezután jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Jámbor vadak című novelláskötet (1971), majd ugyanitt készült el 1975-ben a Kő hull apadó kútba című regény első kiadása, amelyet két további kiadás követett. A regény Magyarországon öt kiadást ért meg, és időközben megjelent németül, románul, szlovákul, lengyelül és oroszul. Mindmáig Szilágyi István legnépszerűbb, legolvasottabb műve. A nyolcvanas években az Utunk Évkönyv-sorozatában közölte Szilágyi memorialisztikus esszéit. Ezekben az években, a diktatúra szorításában írta abszurd látomását az elembertelenedő világról. Az Agancsbozót című regény megjelenését a korabeli cenzúra nem engedélyezte. A könyv 1990 nyarán jelenhetett meg, a Kriterion Tiltott könyvek szabadon sorozatában. 2001-ben a Magvető Kiadónál jelent meg nagylélegzetű történelmi regénye, a Hollóidő. A monumentális alkotás a magyar múlt négy és fél évszázaddal ezelőtti, máig üzenetes jelenét kelti életre. Márkus Béla elemző tanulmánya szerint a „képzelet, létezés és az emberi élet titkait fürkésző” mű: „a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen”. 2009-ben, hetvenedik születésnapjára a Magvető kiadta Bolygó tüzek című novelláskötetét, mely negyven év rövidpróza-terméséből hoz válogatást. Időközben, 1968-tól Szilágyi az Utunk helyettes vezetője, majd az 1989-es rendszerváltozást követően a lap örökébe lépő Helikon főszerkesztője. 1990-ben József Attila-díjjal jutalmazták. Ettől az évtől kezdődően tagja a Magyar Írószövetségnek, majd 2002-től a Magyar Művészeti Akadémiának. 2001. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. 2010. szeptember 16-án választották a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává. Forrás: PIM