Festőművész. A képzőművészettel a Tábor utcai szabadiskolában kezdett foglalkozni Vlasics Károly és Tápai Antal keze alatt. Művészeti tanulmányait 1963-tól 1967-ig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán folytatta, ahol Vinkler László volt a mestere. 1968-tól a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola rajz- és művészettörténet tanára volt, egészen 1988-ban bekövetkezett, tragikus haláláig. Életművének előterében az ember állt, a családdal, generációkkal, emberi kapcsolatokkal foglalkozott. Az 1970-es évekig egyfajta klasszicizáló, harmonikus felfogásban alkotott, a reneszánszos formákat szürrealista vonásokkal ötvözte, majd későbbi művein egyre nagyobb szerepet kapott a filozofikus jellegű festői kifejezésmód. Képi világát, motívumkincsét az alföldi és szegedi életből, az alsóvárosi napsugaras házak vidékéről, a kocsmák, gyármellékek, családi otthonok miliőjéből vette. Legtöbb festményén egyfajta szemérmes ünnepélyesség jelenik meg: ikonok, oltárképek a mindennapi élet jeleneteit mutatják be. Művészetében felfedezhető a korareneszánsz, a szürrealizmus, a népi-naiv festészet hatása, akárcsak a fotográfiáé és a filmé. Egyszerre volt a tradíció és a modernizmus híve. Visszafogott, nyugodt természetként ismerték, igazi jelenség volt, ahogy feltűnt a szegedi köztereken. Kortársai rajongva szerették. Művészetét, személyiségét, életét mára legendák övezik. Első kiállítását még főiskolásként rendezte, 1966-ban. 1967-ben szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria Szeged festészetét bemutató tárlatán. Önálló kiállítással szerepelt többek között 1972-ben a budapesti Mednyánszky Teremben, 1974-ben a Szőnyi István Teremben. A Képcsarnok győri bemutatótermében 1977-ben rendeztek Zoltánfy-kiállítást, a hódmezővásárhelyi Medgyessy Teremben pedig 1978-ban. Szegeden a Képtárban 1977-ben gyűjteményes kiállítása, 1981-ben a Gulácsy Teremben kamaratárlata volt. Balassagyarmaton 1981-ben állították ki műveit, a csepeli Iskola Galériában és a debreceni Medgyessy Teremben 1984-ben, a Tamási Galériában pedig 1985-ben. 1986-ban a Csontváry Teremben, majd Miskolcon mutatták be alkotásait. Számtalan elismeréssel díjazták művészetét, így például 1970-ben és 1972-ben a szegedi Nyári Tárlat díjait nyerte el, majd 1972-ben Szentes város Koszta-emlékéremmel tüntette ki. 1973-ban Szeged őt méltányolta a város alkotói díjával, 1985-ben Juhász Gyula-díjat kapott. 1987-ben ő lett a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé díjazottja. Méltányolták művészetét a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Dél-alföldi Tárlatokon, de külföldön is jelentős sikerre tett szert, többek között Franciaországban, Németországban, Finnországban és Ausztriában. Szegeden először 1989-90-ben emlékeztek meg róla kiállítással a Móra Ferenc Múzeumban, ez a tárlat később látható volt Budapesten a Vigadó Galériában és Szentesen is. 1996-ban Szeged város napján mutatták be az életművét méltató, gazdagon illusztrált albumot. 2004-ben a szegedi Olasz Intézetben rendeztek emlékkiállítást "Zoltánfy 60" címmel.
