Színház

A kis gyufaárus lány (Mikulás előadás)

előadás, magyar, 2010., 3 - 99 éves kor között

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Andersen gyönyörű meséjének alapján készült a bábjáték. A kis gyufaárus lány a téli hidegben, december 6-án, Mikulás-estéjén a város utcáin próbálja eladni az áruját. Durva beszédű apja magára hagyja őt ahelyett, hogy hazatérnének mindketten az otthonukba, pedig a lány ezen a napon ünnepli a születésnapját. A sötétedő utcán két suhanc jelenik meg, és otromba csellel megszerzik a gyufaárus lány facipőit, majd elszaladnak vele. Mezítláb a hóesésben, fázva-reszketve gyújtja meg a gyufaszálakat a lány, hogy a láng fénye a meleg és otthonosság illúzióját adja a számára. A fellobbanó fénynél csupa meghitt, boldog jelenet elevenedik meg: elsőként egy születésnapját ünneplő kislányé, akit a szülei csokoládétortával és ajándékkal lepnek meg. A látvány felidézi a lányban azt az időt, amikor szerető nagymamájával ő is boldogan élt. Az emlék valóra válik: a nézők a kis gyufaárus lánnyal együtt nézhetik végig a hajdani kislány és a nagymama együttlétének egyik epizódját. A gyufaláng azonban ellobban, az emlék a semmibe tűnik - a lány újra ott didereg a téli hidegben az utcán. Lassan éjfélhez közeledik az idő, egy járókelő tűnik fel az utcán, megsajnálja a lányt, vásárolna is tőle gyufát, de nincs aprópénze. A ráboruló éjszaka sötétjében a gyufaárus lánynak a csillagok fényéről ismét a nagymamája jut az eszébe; újabb gyufaszálat gyújt meg, s megelevenedik újból egy régi emlék. A gyufa elhamvad, az egyre inkább fázó lány újabb szálat gyújt meg, s a láng megvilágít egy újabb jelenetet: két gyerek lázasan tisztítja a cipőjét, hogy az ablakba tehesse, s azokba a Mikulás ajándékot rakjon. A gyufaárus lány szívszorító dalt énekel: neki nincs cipője, a fapapucsát is elvették tőle, ő nem kap ajándékot. Meggyújtja az utolsó szál gyufát, hogy elűzze a kinti sötétséget és hideget s a szívében lakó árvaságot. Ekkor csengőszó hallatszik, és nagy zsákkal a vállán megjelenik a Mikulás. A lány boldog, hogy találkozhatott vele, csak azt fájlalja, hogy nincs semmije, nem adhat semmit neki, már egyetlen gyufája sem maradt. A Mikulás azonban tudja, hogy az az igazán gazdag, akinek jó szíve van: és a gyufaárus lány ilyen. Elhalmozza őt ajándékokkal: meleg ruhaneművel, bundás csizmával ? s mert születésnapja van ? játékokkal és tortával is, sőt ráadásul megígéri, hogy teljesíti egy kívánságát? A darab végére a szomorú, magányos kis gyufaárus lány boldog lesz, ahogyan minden gyermek december 6-a estéjén. Zenei közreműködő: ANIMA vonós négyes

A(z) Miskolci Csodamalom Bábszínház előadása

Bemutató időpontja:

2010. november 28., Miskolci Csodamalom Bábszínház

Stáblista:

Hozzászólások