Színház

A széttáncolt cipellők

mesejáték, 2022., 4 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A széttáncolt cipellők a Grimm mesegyűjtemény egy klasszikus darabja. Tervezett előadásunk különlegességét az adja, hogy ötvözzük benne a gyermekszínházat a táncszínházzal, és e kettő elegyéből születik meg a mű, mely a mese lelkületéhez hűen csupa zene és tánc.
Nehéz, ugyanakkor szép feladat ebből a meséből, izgalommal teli kísérletezés eredményeként valami újszerűt, egy mai, érthető, befogadható színházat csinálni. Olyan előadást, amit az óvodás és iskolás gyerekek egyformán megértenek, és ha más-más olvasatát is, de magukkal viszik az élményt, amit a színház, mint művészeti alkotás számukra adhat.

Reményeink szerint a GG Tánc Eger és a Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciója épp ilyen különlegességet kelt életre, a klasszikus gyermekszínházi keretek között, de korunk formanyelvén. Az előadás alapvető hangulati eleme és meghatározója a zene, a zenén belül pedig a tánc, amit majd Topolánszky Tamás Harangozó-díjas, érdemes művész álmodik színpadra. Váltakozva szólal meg benne a mazurka, a csárdás, a polka, vagy éppen a keringő.

Ez az elképzelés jól illik abba a vonulatba, melyet a Gárdonyi Géza Színház közel tíz éve folytat, a gyermekelőadásokba tudatosan emelve be a klasszikus zeneirodalom egy-egy darabját, hogy azt egyféle színházi szimbiózisban tárja a közönség elé.

Közreműködnek:

GG Tánc Eger

Czvikli Fanni, Fodor Sára, Forczek Janka, Martina Tizzi, Novák Laura, Emődi Attila, Gioele Del Santo, Horváth Bence, Plita Márk, Suba János, Szalai-Bordás Ádám.

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2022. február 8., Gárdonyi Géza Színház

Stáblista:

Szereplők

Möszijő Plié, tánc- és illemtanár
Rondó, király
Herr Spicc, generális
Habanera, dadus
Szonáta, nagymama
Kasztanyetta, nevelőnő
Adaggio, királyi cipész
Piruetta, királylány
Tütü, öltöztetőnő
Rubato, cipészinas

Alkotók

Hozzászólások