Színház

Jeruzsálem

előadás, 135 perc, magyar, 2016., 11 - 13 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az osztálytermi színházi nevelési előadás ? a Csokonai Ifjúsági Program egyik fontos eleme ? a Náthán gyermekei című művet veszi alapul. A történet a muszlim fennhatóság alatt álló Jeruzsálemben játszódik, ahol mindig is éltek zsidók. Kereszteslovagok érkeznek a városba, egyikük kiment egy égő házból egy zsidó lányt. Ezzel a cselekedettel indul a drámát átszövő játszma a három világvallás képviselői között, miközben a fiatalok csak szeretnének közelebb kerülni egymáshoz?

A történet egyszerűen, közérthetően kérdez rá a vallási toleranciára és az emberiség mibenlétére. A fiatalok számára nem az a fontos, amit az idősek tesznek, hanem az, amit ebből ők a magukénak éreznek. Az előadás célja, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzanak a résztvevő diákok, hogy a színház nyelvén keresztül körüljárják azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek a történet szereplői.

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. szeptember 29., Csokonai Színház

Stáblista:

Hozzászólások