Nyolckor a bárkán

előadás, 1 felvonás, 85 perc, 2016., 6 - 99 éves kor között

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Családi meseelőadás

Nyolckor a bárkán - úgy hangzik, mint ha egy kedves kis baráti találkára vonatkozna. Sajnos, azonban nagy baj van, ha három pingvin csak két jegyet kap Noé bárkájára - amelyre minden állatfajból csupán kettő juthat fel. És, ha véletlenül akad egy rossz kispingvin - akinek éppen nincsenek barátai - és egyedül van? Akkor el kell hát tőle búcsúzni. Egy hosszú utazás során számos fontos dolgot megtudhatunk. Például, hogy Noé látása nem túl jó, hogy a zsiráfok is lehetnek tengeribetegek, és hogy Isten szereti a sajttortát - sok mazsolával.

A szerző, Ulrich Hub, 2005-ben írta művét a karlsruhei Badeni Állami Színház felkérésére. Az év gyermek- és ifjúsági drámájává választották Németországban és Hollandiában is 2006-ban. Egy évre rá megjelent a regényváltozat, amely 2008-ban az év mesekönyve lett.
Számos nyelven jelent meg Európa szerte azóta a könyv is, és játsszák a színdarabot Portugáliától Finnországig, Görögországon át Írországig, a gyerekek nagy örömére. Magyarországon már több nagyvárosban is műsorra tűzték ezt a darabot, azonban Budapesten először lesz látható. Bízunk abban, hogy nem csak a gyerekeknek lesz igazi csemege ez a mese, hanem a szülőknek is, így egy igazi családi előadást láthatnak majd kicsik és nagyok.

A darab az RS9 Színház és a Junion Csoport közös előadása.

A(z) RS9 Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. december 23., RS9 Színház

Stáblista

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások