Színház

Szüreti vigasság

zenés előadás, magyar, 2014., 10 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A szüret olyan közösségi jellegű munkaalkalom, amelyhez gazdag szokáshagyomány tartozik, amelyben a munka és az ünnep összekapcsolódik. Az előző századokban ünnep jellege különösen kidomborodott. A megélénkült szőlőhegyeken zenélés, nótázás, fegyverdurrogtatás hallatszott. A 20. századi szüreti szokásokban eltérő korú, jellegű és eredetű mezőgazdasági elemek, maszkos és dramatikus szokások, illetve a céhes élet közösségi megnyilvánulásai találhatók meg. A szüreti szokások mai formájukban a szüreti felvonuláshoz, menethez és a bálhoz vagy mulatsághoz kötődnek", olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban. Ezeket a szokásokat ma már a városi közönség is megismerheti a hagyományokat őrző népi együttesek előadásában, amelyek - ismét a lexikonból idézve - "a paraszti hagyományokat rendszerint komplex módon (dal, tánc, zene, szokás, játék, viselet), többé-kevésbé színpadra rendezett formában, tudatosan őrzik, rendszerint egy-egy népszokás színpadi megjelenítésének keretében mutatják be saját dalaikat, táncaikat, viseletüket".

Koncertünkön az összetett, színes és vidám szüreti népszokást és az azt bemutató népi együttest ismerheti meg közelebbről a közönség, belepillantva a szüreti bál önfeledt vigadozásáig vezető felkészülés folyamatának néhány részletébe is.

Közreműködők:
Agócs Gergely és a Zagyva Banda
Turai Hagyományőrző és Ifjúsági Táncegyüttes
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes

A(z) Müpa előadása

Stáblista:

Hozzászólások