Új csillagnak új királya

előadás, 50 perc, magyar, 2009., 6 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Parasztbiblia gazdag népmese és legenda gyűjteményét felhasználva hoztuk létre az Új csillagnak új királya c. előadásunk, mellyel szeretnénk felidézni a régmúlt idők fonó és guzsalyas hangulatát, ahol a falu apraja nagyja összegyűlt, hogy hallgassa az adott ünnephez, jeles naphoz kapcsolódó történeteket, dalokat. Darabunkban a két előadó által életre keltett mesék és énekek varázsos ereje megidézi a karácsonyi ünnepkört, egészen Mária fogantatásától, Jézus születésén át a Szent Család megmeneküléséig. Az enyhén archaizáló, képi világában nagyon kifejező mesékben a már ismert történeteken kívül megtudhatjuk azt is miért hajlik le a szomorúfűzfa, hogyan lett a gyöngyvirág és milyen csodáról mesélt a Nap az édesanyjának mikor későn ment haza. Az énekek között a kedves, ismert dallamok mellett felcsendülnek nagyon szép , szívet melengető eddig még kevésbé ismert népdalok is. És természetesen, ha hallgatóink között vannak gyerekek és vállalkozó kedvű felnőttek, bekapcsolódhatnak a karácsonyi daltanulásba, hogy közös énekléssel búcsúzzunk el egymástól. Az 50 perces előadás egyszerre nyújt vidám perceket ízes humorával, és különleges hangulatával, tartalmával segít ráhangolódni a karácsony méltó megünneplésére az adventi időszakban. Az előadásban tehát a mesemondó, Terescsik Eszter színésznő és Navratil Andrea népdal-énekes a szavak, énekek és személyes jelenlétük segítségével idézik fel a karácsonyi történeteket. A színpadon egy szépen megterített asztal a rajta lévő dióval, almával, gyertyával és a Szent Család képével jelzi az advent idejében vagyunk. Nagy örömünkre ez év novemberében megjelent a darab cd változata is így kibővült a csapat a Kobzos zenekar és Bese Botond dudás személyével, még színesebbé és elevenebbé téve a tavaly bemutatott előadást. Szeretettel ajánljuk darabunkat családi rendezvényekre és idősebb nézőink számára is a szorgos készülődés közepette, hogy erőt merítsenek és feltöltődjenek az ünnepre, a várakozás idején.

A(z) Veszprémi Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. december 16., Veszprémi Petőfi Színház

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások