Színház

0.1 mg

előadás, magyar, 2005.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Csáth Géza 1887-ben született Szabadkán (polgári neve Brenner József). Már kamaszkorában zenekritikát írt, hegedült, festett, verseket írt. A pesti egyetem orvosi karára járt. Morfiumszenvedélye 1910-ben kezdődött, majd lassan teljesen a kábítószer rabjává vált. Elvonókúrának vetette alá magát, sikertelenül. Az első világháborúban katonaorvosként dolgozott. Írásai a Budapesti Naplóban, a Jövendőben, a Népszavában, a Magyar Szemlében és a Nyugatban jelentek meg. Két színművét (A Janika és a Hamvazó szerda) a Magyar Színházban mutatták be. Élete során öt novelláskötete jelent meg: A varázsló kertje (1908), Az albíróék és egyéb elbeszélések (1909), Délutáni álom (1911), Schmith mézeskalácsos (1912), Muzsikusok (1913).

1919-ben, morfiumrohamában agyonlövi feleségét, mire a szabadkai kórház elmeosztályára szállítják, de onnan megszökik. Pestre akar menekülni, de a demarkációs vonal mentén a katonák elfogják. Meghal a bevett nagy adag méreg hatására.

A darab bemutatója a 2004-ben rendezett THEALTER fesztiválon volt, ahol a zsűri különdíját is megkapta a produkció.

A(z) ALTeRRA Kortárs Előadóművészeti Központ a Régi Zsinagógában előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások