A falu rossza a legjobb ember a faluban– dióhéjban. Nagy a szerelemben, nagy a dúlásban és keservben, szakadjon az a szív, amúgy magyarosan! Pedig odavannak ám érte - haj, de hányan! –, ám ő mégis nagyon odavan. Ezért danol, s dülöngél ez a csupaszív nagyember, akit Tóth Ede álmodott e tájra, hol Örkény is rátalált, s tollával nógatta tovább, ide, egészen az orrunk elé, ismerjünk csak magunkra. Hisz mi vagyunk a falu – lyányok és apák, pletyka és bor, tánc a pokolig meg vissza, röhögve-sírva népszínmű módra, cemendéstül-kutastul, hol a kútba szorulva ott tengődünk mindannyian…Móka hát ez, kifordított ködmön!

A(z) Zenthe Ferenc Színház előadása