Színház

A két Korea újraegyesítése

színmű, magyar, 2014.

Értékelés:

32 szavazatból
Szerinted?

A Két Korea újraegyesítése nem a politikáról szól. Nem Koreáról és nem is Magyarországról. Mindenhol és mindenkire érvényes, egyszerre tragikus és komikus szituációkat mutat, egy francia újság "az emberi kapcsolatok fanyar kaleidoszkópjának" nevezte. "A Két Korea újraegyesítése egymástól független pillanatfelvételek sorozata. Ezek a ironikus-humoros történet-töredékek leginkább olyanok, mint az egy témára írt novellák" - írja a darabról a szerző.

Joël Pommerat a mai francia színház egyik legizgalmasabb alkotója, író, rendező, színházigazgató. Csak saját darabjait rendezi, munkamódszere alapja a színészekkel közös folyamatos kísérletezés és improvizáció. Negyvenedik születésnapján különös akcióba kezdett: megígérte társulata színészeinek, hogy negyven éven át minden évben új darabot ír nekik, amelyet aztán közösen színpadra állítanak. A kísérlet 2004 óta tart.

Pommerat és a társulat Peter Brook színházában, a Théatre des Bouffes du Nord-ban, illetve a párizsi Odéonban és a brüsszeli Nemzeti Színházban is dolgozott, dolgozik. A két Korea újraegyesítését az Odéonban mutatták be, 2013-ban.

A(z) Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

2014. október 17., Katona József Színház

Stáblista:

Hozzászólások

4/10
bodoo89 2016 febr. 23. - 21:54:03 4/10
Nem jó, pláne nem kötelezõ.
Csalódás Máté Gáborban (és Tompa Andreában mint kritikusban).
A vs.hu kritikája jó.
Fandi1970 2015 nov. 20. - 07:24:13
Nem volt akkora hûha, mint vártam, de nagyon élvezetes. Jól kidolgozott jelenetek, remek színészi játék. Kiemelkedõ volt a számomra eddig ismeretlen Keresztes Tamás és Ötvös András, de a csúcs Nagy Ervin és a szinti volt :) A díszlettervezõnek nem sok dolga akadt :), de hát a Katona nem az ötfelvonásos francia darabokra szakosodott.
Részemrõl egy erõs 7-es.
Még valami: új módi lehet ez a "bevonom a nézõt a darabba" vonal. A Danton halálában életszerû volt, az Õrült Nõkben nagyon utáltam (nem is énekeltem, alig vártam, hogy vége legyen), és itt sem éreztem feltétlen szükségét. Tudok úgy együtt élni a darabbal, hogy nem szólnak le hozzám.
10/10
deddie70 2015 aug. 30. - 01:47:28 10/10
Hibátlan! Kötelezõ mindenkinek! Na jó, bizonyos IQ fölött. És egy nagy "grazie" Domenico Modugnonak!
9/10
kaanm 2015 febr. 28. - 00:00:48 9/10
Jó, szórakoztató, ámbár pesszimista látlelet az emberi kapcsolatokról.
10/10
surviver 2014 nov. 11. - 22:54:57 10/10 Előzmény Edmond Dantes
Filmszerû 20 jelenet ragyogó karakterekkel.
Rezes Judit és N. Ervin megint remekelt.
Edmond Dantes 2014 okt. 19. - 14:54:52
Valóban nem politika, nem politizálás, áthallást sem észleltem. Öröm egy igazi friss-ropogós (2013-as) darabot máris Pesten tudni-látni éspedig nem is akárhol és akárhogyan. A Katona eme produkciója -mint a mû maga- kissé "bulváros", de a szó legjobb értelmében és minõségben-színvonalban az ott megszokott magas szintre tett léccel. Filmszerûen pereg a húsz jelenet, tragédia, komédia, (leginkább:) tragikomédia, abszurd, burleszk s ki tudja, mi minden egyéb tarka egyvelege sorjázik, sokszor bravúros színészi átváltozásokkal perceken, olykor másodperceken belül, már a 2. ea.-on is úgyszólván hibátlanul, jó tempóban, ami Máté Gábor rendezõi munkáját dicséri. Az egyes szcénákat szinte csak a régi sláger mindenféle feldolgozása-parafrázisa-karikatúrája köti össze:
http://www.youtube.com/watch?v=ZokNw5r8x3I
A színészek lubickolnak szerepeikben, megannyi jutalomjáték: a nõi vonal egységesen erõs, ha mégis muszáj, talán Rezes Judit egyik-másik jelenése ragyog ki, ahogyan a férfi szereplõk közül Keresztes Tamás döbbenetes, elsöprõ erejû magánszáma a tanító-jelenetben és persze Kulka is learatja a maga nyíltszíni-tapsos babérját énekes magánszámával. Azt javaslom, mindenki kényelmesen dõljön hátra ülésén és élvezze a darabot, a szereplõket. Súlyos mondanivalót, "belsõ összefüggéseket" és egyebeket keresni : lehetséges, -talán vannak is- de nem érdemes. Inkább: jó szórakozást! A színház helyében bátran kitûzném Szilveszterkor is.