Színház

A peleskei nótárius

zenés bohózat, magyar, 2011.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Gaál József, a magyar színműirodalom klasszikusa idén kétszáz éve született a Szatmár vármegyei Nagykárolyban (ma Románia). Vígjátékát, amelyet Gvadányi József "hőskölteménye" ihletett, 1838-ban mutatta be a Nemzeti Színház. Mai színpadra Bognár Róbert és Schlanger András alkalmazta, a dalszövegeket Várady Szabolcs, a zenét Darvas Ferenc írta.

A történet egy vidéki színházban kezdődik. A társulat Shakespeare-bemutatóra készül, a nézők már várják, hogy felmenjen a függöny, de ehelyett nagy zenebona támad: a színészek sztrájkot hirdetnek elmaradt gázsijuk miatt, a nézők viszont ragaszkodnak hozzá, hogy darabot lássanak a pénzükért. Végül megszületik az egyezség, A peleskei nótáriust adják, mert az biztos siker.

Innentől kezdve két szálon fut a cselekmény; nyomon követhetjük a tekintélyes és felvilágosult Zajtai Zajtay jegyző úr halálos veszedelmekkel és zajos botrányokkal teli útját Nagypeleskétől, zsiványtanyán, Nemzeti Színházon át fia boldog esküvőjéig, miközben esküdt ellensége, Tóti Dorka, géczi boszorkány semmi ármánytól, fekete mágiától vissza nem rettenve próbálja útját állni és elpusztítani. A vérfagylalóan komikus, fülbemászó dallamokkal, tánccal, énekkel fűszerezett jelenetek közben fel-felbukkannak a színház jól ismert figurái, a bakafántoskodó tűzoltó, az öntudatos kellékes vagy a sértett szubrett. Mire a Zajtay család behajózik a boldogság révébe, a színházban is kitör a várva várt siker.

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. szeptember 30., Weöres Sándor Színház

Stáblista:

Szereplők

Zajtai (peleskei nótárius)
Tóti Dorka (géczi boszorkány, színész)
Baczur Gazsi (néző)
Bíró (Hopfen, tűzoltó, színész)
Éjjeliőr (botos, Othello, színész)
Rendező (szobalány, banya, Bandi, Keserű)
Sebestyén (betyár, banya, néző)
Korcsmáros (kávés, betyár, banya, néző, Halmi)
Első bojtár (Laczi haramiavezér, banya, Krockbrock, Savi, néző, ló)
Sándor (betyár, banya, Pazardi, színész)
Bíróné (cafka, Nina, színész)
Desdemona (1. kellékes, banya, cafka, színész)
Fanni (cafka, banya, színész)
Második kellékes (szobalány, Ella, cafka, banya, néző)
Zsuzsi (Gizella, szobalány, színész, banya, súgó)
Banya (Kati, Elvira, vokál, Éjkirályné)
Kellékes (banya, vokál, néző)
Bojtár (néző, banya, szobalány, vokál)

Hozzászólások