A színház: cselekvés a valóságból kiszakítva.
A színházi akció: műalkotás.
Ha ezt a megállapítást axiómának tekintjük, akkor nem vagyunk rákényszerülve arra, hogy a valóságot reprodukáljuk. Ellenkezőleg. Megtehetjük azt, hogy a valóságot felbontjuk, és a fiktív cselekvés új, sajátos összefüggéseit hozzuk létre.
Az imaginatív színház milyenségét ennek az eljárásnak a sajátosságai eredményezik.
Döntő azonban, hogy ez az eljárás mennyire mélyreható. Döntő az, hogy mennyiben képes új struktúra létrehozására, hol leli meg a felbontás archimédeszi pontját, mit ment át az élet realitásaiból, mit torzít, mit hangsúlyoz és mit nagyít fel, mit hagy érintetlenül, milyen elemeket szór szét vagy hoz szintézisbe, és hogyan lopja be a drámai struktúrába az ismeretlent, a köznapi értelmű valótlant, a mély-valóságot, vagyis: miként képes feltárnia lét valójában hozzáférhetetlen, ám esszenciális anyagát.
Egy szenzualista műalkotásban az érzékelt (ábrázolható) világnak van prioritása.
Az imaginatív műalkotás viszont a képzelet elsődlegességére épít. Az imaginatív színház felrobbantja a narratív szerkezetet. Szakít az úgynevezett "interpretálással". Szakít azzal, amit "az egyén párbeszédes és lélektani ábrázolásának" nevezünk. Ehelyett arra vállalkozik, hogy átvilágítsa a dolgokat, a létezést és az embert.
Mostani munkánk egy kísérlet egyik állomása. Régóta halogatott kísérlet ez, és úgy tűnik, megérett rá az idő.
Katona Imre
A(z) Figura Stúdió Színház előadása
Hozzászólások