Színház

Ágens és Kodály-módszer

előadás, 1 felvonás, 90 perc, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ágens, a leginkább "opera-punk"-ként közismert énekesnő-rendező 2000-től foglalkozik színházújító kísérletekkel. Alkotótársaival és társulatával közösen a zene, a kortárs tánc valamint a látvány tökéletes egységét keresi. Mára karakteres, kizárólag rá jellemző és általa művelt, egyedi műfajjá formálta magát.
Az Ágens és a Kodály módszer című produkcióval folyamatosan változó zenekart hozott létre. Alapító tagjai: Ágens és Philipp György karmester, énekes, akik vendégművészeket hívnak produkcióik bemutatásához. Első alkalommal a 2008-as Budapesti Őszi Fesztiválon mutatkoztak be Árvai György (Természetes Vészek Kollektíva) közreműködésével, majd később énekegyüttessé alakulva, vagy éppen zenészek bevonásával egészen új arcukat mutatják meg.

A(z) Merlin előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások