Színház

Anyák

performance, magyar, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

2006-ban a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron Teodora Dimova az Anyák című regényéért kapta meg a nemzetközi zsűri által odaítélt Kelet-európai Irodalmi Díjat. Az Anyák című regény már lengyel, német, horvát és francia nyelven is megjelent. Idén a Napkút Kiadó magyarul is kiadta a regényt.

2004 tavaszán Plovdivban két lány megölte az osztálytársát. A gyerekek teljesen normális családokból származtak. Az egyikük szülei tanárok, a másiknak az apja pszichológus, az anyja pedig orvos. Teodora Dimova azt kutatta, hogyan válhat egy normális családból származó gyerek gyilkossá. A regény írása közben arra a következtetésre jutott, hogy a társadalom kegyetlen és visszataszító. Agresszió hatja át, amely rávetül a gyerekekre, akik nem képesek megbirkózni ezzel, mert nem övezi őket szeretet, mert felnőtté válásuk idején magukra vannak hagyva. A két lány 1990-ben született, a gyilkosság idején 14 évesek voltak, ezek azok a gyerekek, akik a rendszerváltás beköszöntésének évében születtek. Ez a regény vádolja a társadalmat, elítéli a káros és mérgező energiákat, amelyek árnyékában élünk.

A(z) Malko Teatro előadása

Stáblista:

Hozzászólások