Színház

Argentin Tangó Show

táncelőadás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Budai László és az Argentin Tangó Táncszínház

Budai László kétszeres argentin tangó világbajnok, táncos és koreográfus. Az Argentin Tangó Táncszínház művészeti vezetője. Az Argentin Tangó Táncszínház 2004 nyarán alakult lelkes tangósok részvételével. A Budai László vezetésével működő csapat - korábbi munkáival együtt - négy egész estés előadást állított eddig színpadra. A nagy sikerrel futó Lélekhúrok és Tangó Expressz produkciók a Nemzeti Táncszínházzal kooperációban jöttek létre.

Maximiliano Ávila és Elizabeth Guerrero

Maxi és Eli az argentin tangó gyökereihez nyúlik vissza. Nem véletlenül, hiszen Eli az Argentin Nemzeti Népi Balettegyüttes tagja volt hosszú éveken át. Koreográfiáikban a klasszikus tangóban rejlő lehetőségek széles skáláját mutatják be, mellyel nem csak a ézőközönséget kápráztatták már el a világ számos országában, hanem 2003-ban a Buenos Aires-i Argentin Tangó Világbajnokság zsűrijét is, akik a második helyet ítélték meg nekik.
Amilyen klasszikus a táncuk, olyan modern az oktatásról alkotott felfogásuk. Óráikon gyakran cseréltetnek szerepet (és természetesen partnert is). Vallják, hogy igazán csak a másik helyzetének megértése és megélése után lehet a saját vezető vagy követő szerepünket magunkévá tenni.

Roberto Castillo és Julieta Biscione

Roberto az argentin álom megtestesítője. Igazi külvárosi fiú, aki a tangó segítségével jutott el egyre híresebb és elegánsabb színpadokra, országokba. 2003-ban és 2004-ben akkori partnerével kétszer is a 3. helyet szerezték meg a Buenos Airesi Világbajnokságon. Koreográfiáit Ő maga készíti, izgalmas, egyedi, fiatalos megoldásokat csempészve a tangó szabályai közé. Julieta és Roberto igazi ösztönös őstehetség.

Thierry le Coq és Véronique Bouscasse

Thierry és Véronique már jártak hazánkban. Buenos Airesben salon tango bajnokok voltak, az Európába látogató argentin párosoktól rendszeresen kapnak felkérést, hogy kísérjék el őket turnéikra. Kis térigényű, azaz milongákon is bátran táncolható, mégis izgalmas és változatos figurákról híresek.

Vámos Veronika

Vámos Veronika a tangó női magyarhangja. A tangóval való kapcsolata 1996-ben kezdődött, azóta Budai Lászlóval számos színpadi produkcióban dolgoztak együtt.
Tolmácsolásában a spanyol nyelven írott dalok életre kelnek, és a hallgatót egy szenvedéllyel, fájdalommal és lángoló szerelemmel teli világba kalauzolják el.

A(z) Belvárosi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2006. május 21., Belvárosi Színház

Stáblista:

Hozzászólások