"Jelen pillanatban úgy fest a dolog, mintha a színháznak és általában a művészetnek nem lenne társadalmi jelentősége - mondta egy interjúban Spiró György 2000-ben. - Ez átmeneti állapot. Tíz évvel ezelőtt még nem így volt. És a fejemet teszem rá, hogy tíz év múlva sem így lesz."
Árpádház című műve egy fergeteges komédia, mely az árpád-házi királyokat kéjesen öldöklő, hataloméhes és egyúttal megcsömörlött, hol gátlástalan, hol félhülye barbároknak írja le, akiknek utódot a legnedvesebb ölű lotyó szülhet majd. Vérbeli, régi magyar nyelvezettel fűszerezett abszurd, mely olvasva is hangos kacagásra késztet.
Különös kajánsággal hallgathatjuk majd az egymással versengő fivérek, Kálmán és Álmos versengését a trónért, s bárki győz is a végén, boldogan mondunk rá áment.
A(z) Krétakör Színház előadása
Hozzászólások