Calderón, a spanyol barokk dráma világhírű alakja, ebben a darabjában az élet illúzió-természetéről és tünékeny voltáról mesél. A gondolat jócskán megelőzi korát: csak a XX. században nő ki belőle filozófiai áramlat "empíriokriticizmus" néven és már majdnem a 21. századot írjuk, mire elér a mainstreamhez olyan műveken keresztül, mint például Stanisław Lem Kiberiádája, vagy a Wachovski testvérek Mátrixa.

A történet a vadregényes Lengyelországban játszódik. Királya, Basilio, újszülött fiát Segismundót börtönben neveli fel egy jóslat miatt, mely szerint a fiú felnőve borzalmas zsarnokká lesz. Aztán mégis próbát tesz vele, elkábíttatja, átviteti a palotájába és egy napra trónra ülteti. Ám a jóslat sajnos igaznak bizonyul, a fiú vadállatként viselkedik. Ismét elaltatja és börtönbe zárja. Segismundo azt hiszi, csak álmodta a királyságot, de ekkor lázadás tör ki Basilio ellen, és a felkelők királlyá emelik a fiút, aki végre minden ellenségén bosszút állhatna, de nem teszi. Azon töpreng, hogy ez az egész nem újabb álom-e. Úgy véli, hogy minden csak káprázat, semmit sem tudhatunk a magunkénak, életünket a végzet irányítja, semmi más. Kibékül atyjával is, és ezek után bölcs uralkodóként regnál tovább.

"Miért vagyunk jók? - teszi fel a kérdést a darab - már ha azok vagyunk". A jóság alkat, belső meggyőződés következménye, vagy épp ellenkezőleg, egyszerűen csak a sors működésének bölcs felismerése, ami arra kényszerít minket, hogy hagyjunk fel eredendő rosszaságainkkal. Amellett, mit is jelent az "élet", pontosabban a "jó élet" számunkra, mit akarunk feltétlenül megkapni tőle, megragadni benne és kiélni általa?
Calderón kérdései közel négyszáz évesek. Most mi is megpróbálunk rájuk válaszolni. Vagy legalábbis jól feltenni őket.

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása