Színház

Az elnök szabadsága

előadás, 2021.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A történet 1991. augusztus 18-án indul. Mihail Gorbacsov rövid szabadságát tölti a krími nyaralójukban a családjával. A berlini fal már nem áll. A Szovjetunió elnökén erősödik a világpolitikai nyomás, hogy változtasson a szovjetrendszeren. Gorbacsov éppen a tengerparti ház verandáján pihen a feleségével. A Glasznoszty és a Peresztrojka reformere már befejezte beszédének megírását, két nap múlva kell majd elmondania, hogy a tagköztársaságok ugyan laza szövetségben maradnak, de maguk választhatnak saját vezetőt. Békésnek tűnik a helyzet, nyugodtnak a tenger. Ám a kemény kommunista reakció erői, a KBG fegyveresei hirtelen körbeveszik a házat, Gorbacsovot és családját foglyul ejtik. Lényegében házi őrizetbe helyezik és hermetikusan elszigetelik őket, semmiről sem tudnak, a moszkvai rendkívüli állapotról sem. Gorbacsovot lemondásra szólítják fel, közben kifelé azt terjesztik, az egészségügyi állapota miatt nem tudja ellátni a feladatát. Puccskísérlet az elnök és a reformjai ellen. 1991. augusztus 18-a történelmi nappá vált – egy óriásrendszer bukásának előestéjévé.
A „nyolcak bandája” puccskísérletét az oroszországi parlament alkotmányellenesnek ítélte, s
általános politikai sztrájkra hívta fel a lakosságot. Borisz Jelcinnek, az Oroszországi Föderáció elnökének a vezetésével legyőzték a puccsistákat. Augusztus 21-én Gorbacsov visszatért Moszkvába, ám akkorra már teljesen megváltozott körülmények közé. Megindult a Szovjetunió széthullása, bomlásnak indult a Kommunista Párt is. A Szovjetuniót 1991. december 8-án felváltotta a Független Államok Közössége (FÁK) laza konföderációja. Jelcin jelentette be, hogy Gorbacsov országa már nem létezik. Államfői tisztségéről Gorbacsov 1991. december 25-én lemondott. Paradox módon az elvetélt puccskísérlet még gyorsította is a szovjet államközösség szétesését, amivel formálisan is lezárult az 1917-ben indult történelmi periódus.
Penny Gold, a BBC drámaírója formálta „feszült politikai és családi drámává” (Sunday Times) a valós puccskísérlet óráit. A darabot Raisza Gorbacsova naplója ihlette, általa tudjuk pontosan, milyen személyes dráma és politikai thriller zajlott a színfalak mögött.

Író: Penny Gold

A(z) Rózsavölgyi Szalon Arts & Café előadása

Bemutató időpontja:

2021. augusztus 26., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café

Stáblista:

Hozzászólások