Színház

Az örökség

színmű, 140 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Komáromi Jókai Színház előadása.

A történet főszereplője, Szabó András gyerekorvos anyja halála miatt érkezik vissza Német-országból szülőfalujába, hogy rendezze az családi hagyatékkal kapcsolatos intéznivalókat, többek közt az anyja által ráhagyott gyerekorvosi praxist. Bár Andrásnak esze ágában sincs maradni, vagy beleavatkozni a falu életébe, elkerülhetetlen, hogy ne szembesüljön a hivatalnokok butaságnak álcázott kétszínűségével, a problémák elfedésének módszertanával,például azzal, hogy mennyire nem lehet mit mondani arra, hogy ha egyszer az égadta világon senki nem tesz semmiféle bejelentést, akkor nincs is mit
kivizsgálni. Tehát nincs probléma. Csak épp gyerekhiány van. A fiatalok elköltöznek, nincs miért maradni, a „Kóreában”élő gyerekeket pedig eladják külföldre. Jobb is nekik, legalább nem a mocsokban nőnek fel, amúgy sem hiányoznak senkinek – vélik a falubeliek.
Schwechtje Mihály filmrendező színpadi műve 2020-ban a Legjobb magyar dráma díját nyerte el. A darab megtörtént esetet dolgoz fel, a szerző korábban egy kisjátékfilmet is forgatott az eladott gyerekek ügyéről.

Rendezte: Rédli Károly

Hangtechnikus: Csicsó Tamás Števko Kristián
Fénytechnikus: Rózsás Silvia
Fodrász – sminkes: Varga Boglárka
Kellékes: Bajcsi Viktória Hegedűs Gertrúd
Öltöztetőnő: Pallag Marianna
Díszlettervező: Szőke Anita m. v.
Jelmeztervező: Gadus Erika m. v.
Zeneszerző: Lakatos Róbert m. v.
Korrepetitor: Pálinkás Andrássy Zsuzsanna
Koreográfus: Richtárcsik Mihály m. v.
A koreográfus asszisztense: Béhr Márton
Dramaturg: Varga Emese
A rendező asszisztense: Balaskó Edit Balázsy László

Szereplők: PÉTER: Béhr Márton
ANDRÁS: Olasz István
JULÓ NÉNI: Cs. Tóth Erzsébet m. v.
POLGÁRMESTER: Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
RENDŐR: Skronka Tibor
JUSZTINA: Szvrcsek Anita m. v.
DROGOS NŐ: Holocsy Krisztina
DROGOS FÉRFI: Szabó Viktor
EMŐKE/BARÁTNŐ: Hostomský Fanni e. h.
SZERVIZES: Nagy László
LILIKE: Szeles Chloe / Polák Lýdia Johanna
SANYIKA: Liszkay René Philip
GYEREKEK: Horváth Ramóna, Sebő Zsóka, Szeles Zoe, Méhes Gergely
ZENÉSZEK: Iván Péter , Iván András

A(z) Komáromi Jókai Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások