Amikor a nagy meccseket néztem a nagy stadionban, és Zsolt István játékvezetőt csodáltam fekete gúnyájában a fütyülőjével, nem gondoltam, hogy lesz egy másik ember, aki a nevezett játékvezető mellett – és vele együtt – a Nagy Nemzeti Színház másik legendás ügyelője volt, és megismerhetem. Amikor Kadelka Lászlóval a Békéscsabai Jókai Színházban egy legendát ismertem meg, és vele és általa a hajdani nemzeti színházasok legendáriumát. Kadelka példás szigorral látta – és látja el – ügyelői munkáját a kisebb presztizsű, de lelkében ugyanúgy fölfelé törekvő viharsarki színházban. Egyszer azt kérdezte tőlem: te, van már öltöztető-, van már fodrász-darab, miért nincs ügyelő- is? Legyen, gondoltam. Eljátszod nyolcvan évesen, kérdeztem vissza. Ha tudom. A terv: megírom, eljátssza egy fiatalabb színészkolléga, Szabó Lajos érzékeny közreműködésével. Miért is ne járna jutalomjáték az ország legnagyobb élő színházi ügyelőjének? (Megbecsülés, hogy ennek az előkészületeiben én is részt vehetek…)

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása