Az ügynök halála

"Igen, ez az a darab, a legendás, a két nagybőröndös - és mégsem az. A főhőst Willynek hívják, igaz, néha Wilhelmnek szólítják, a többi név is stimmel, Biff, Happy, Linda és így tovább, és láttuk az imént, halál is van, az ügynök meghal a berlini Schaubühne előadásában is, a család és tartozékai itt is megjelennek a temetésen, ahol Biff sajátos módon vesz búcsút apjától: "Seggfej!", vágja oda kanapén kiterített-kiterült ősének. Szó sincs itt gyásznyúzásról, szentimentális vekengésről, szó sincs félrebillent fejű, elesett kisemberről, ki súlyos bőröndjeit világ mártírjaként húzza-vonja, hívják a színészt akár Tímár Józsefnek, akár Dustin Hoffmannak, nem varázsol bennünket rendezői-tervezői vízió Bostonba és New Yorkba, szállodai szobába és felhőkarcolóba, Chevrolet-be és nászi ágyba... Luk Perceval, ez a zseniális rendező leszakad az Arthur Miller-féle körítésről, a környezet és a körülmények aprólékos részletezéséről, hogy csak a lényegre figyelhessen, és így legyen igazán hűséges a szerzőhöz. Illetve mit érdekli őt a szerző, neki a szerző által meglelt igazság torkonragadása, és annak kíméletlen színpadra csapása fontos. Azt teszi, ami minden igazi nagy művész feladata, és amivel viaskodik is bármely komoly alkotó, de csak kivételes esetben ér célhoz: keresi azt a legkisebb egységet, amibe torzítás és csonkítás nélkül, hiánytalanul besűríthet minden szándékot. Mélyfúrással eljut Az ügynök halála magjához, azt tartja a markában, és akkor már megengedhet magának bármit: hogy leszaggassa a hollywoodi történet romantikus koloncait, hogy a dráma szívét fogva, annak dobbanásait magáénak tudva elrugaszkodjon a konkrét történet konkrét helyétől és idejétől, és nézőnek-színésznek otthonos helyzeteket teremtve folyamatos aktuális utalásokat tegyen, de ez az aktualizálás nem végcél és nem pótmegoldás, pusztán logikus következmény: a televízió az aznapi híradót harsogja, 2007. március 3-án éppen Putyinról és bizonyos szentpétervári merényletekről, másszor meg nálunk is jólismert szexreklámokat suttog, röviddel a németországi focivébé után hőseinkből a dobozos sör mellől böfögve buknak ki Kahn, Klose és a többi germán lovag nevei, Howard digitális kamerával csócsálja meg Willyt, aki lemegy neki kutyába egy mulatságos felvétel kedvéért, a golfütőket cipelő, balfasz Bernard mobiltelefonon intézi a biznizszt, és Willy drabális üdvözlésére, "teniszezünk, teniszezgetünk?"-re makogva bólogat? rendező és színészek pazar etüdökben-jelenetekben brillíroznak, de nem ez a lényeg, miközben ezek nélkül semmi nem működne - ám Perceval azt mondja, és legnagyobb ámulatunkra be is bizonyítja, Arthur Miller igenis korunk hősét találta meg (legyen ez a kor akár 1949, akár 2007), és ez a hős lehet éppen ügynök, de bárki más is, aki fölött intézik az életet, és mindannyiunk fölött intézik, mi pedig a távkapcsoló szabadságával válogatunk a nekünk elszórt alamizsnából. Ha ezt a hőst pontosan megrajzoljuk, és körötte elhelyezzük társait, összetartó-széthulló családját, akkor valamiféle színházi szakmunkával megoldhatjuk, de akár félre is dobhatjuk az ötvenes években éppen aktuális drámaírói technikát, flashback- és álomdramaturgiát. Mindegy. Ami nem mindegy: megtaláljuk-e környezetünkben ezt az embert, ezeket az embereket, és ha igen, mi az az elementáris alaphelyzet, amibe őt-őket beledobva bármit tehetünk?"

(Bérczes László - SZÍNHÁZ)

A(z) Bárka Színház előadása

Még nincs szavazat!

Bemutató időpontja:

Stáblista

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Még nincs szavazat!

Címlapon

Legolvasottabb cikkeink

PORT.hu a Facebookon