Színház

Az utolsó tűzijáték

előadás, 80 perc, 2019., 16 éves kortól

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A Bethlen Téri Színház és a Manna produkciója.

Jens Christian Grøndahl és Alex Broun művei alapján.

Meddig tart a szülői hivatás, meddig anyja valaki felnőtt lányának? Megtörténhet, hogy egy
anya ne szeresse gyermekét? Gyűlölheti, lenézheti egy gyermek a szüleit? Bepótolható-e az
anyai odaadás? Lehet egy gyermek a meg nem valósult szakmai vágyak beteljesítője, vagy
nem más, mint rivális, tolvaj? Létezik jó szülő-gyermek kapcsolat, ha két ellentétes mentalitású
generáció egymásnak ennyire kiszolgáltatott?
Egy szívmelengető „hollywoodi”, és egy sötét tónusú „bergmani” anya–felnőtt lány viszony,
melyek dialógusra lépnek egymással a néző fantáziájában. A lány óhatatlanul mindkét
történetben továbbviszi a szülők bűneit, hiszen már maga is világra hozta a legújabb
generáció egyik tagját.

A Találkozások tehetségprogram előadása.

Találkozások tehetségprogram:
2015 tavaszán indította útjára a Bethlen Téri Színház és a Manna a Találkozások
tehetségprogramot. Az első pályázat nyomán két produkció valósult meg 2016-ban: Valcz
Péter rendezésében a Mary és Max című előadást mutatták be, azt követően Szilágyi Bálint
állította színpadra Peter Handke Az aranjuezi szép napok című művét. A második pályázat
eredményeként jött létre az Egy fiú Boszniából Lazici Noémi, majd a Pataki Éva regénye
nyomán készült Nőkből is megárt… című darab Cseh Judit rendezésében.
A 2017 tavaszán kiírt pályázat újabb két bemutatót eredményezett: az első nyertes, Vadász
Krisztina Viszontlátás című rendezését 2018. január 17-én mutatták be, április 11-én, a
költészet napján pedig egy versszínházi estre került sor Szívlapát címmel Dézsi Fruzsina és
Gerencsér Anna rendezésében. A 2019-es év első felében két újabb bemutató készül a
tehetségprogram keretében.

Mentor rendező: Jordán Tamás.

Zene: Constatin Coada. Látványtervező mentor: Albert Alpár. Díszlet: Ébner Aletta. Jelmez: Lokodi Aletta.

A(z) Bethlen Téri Színház és Manna Produkció előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások