Színház

Boldog születésnapot

vígjáték, 2 felvonás, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Kassai Thália Színház művészeiből alakult "Zorba Társulás" számos premierjét követően két éven belül már a második Camoletti - produkcióját mutatja be. Nem véletlenül, hiszen a szerző (Marc Camoletti) a XX. század egyik legnagyobb színpadi nevettetője. Művei - Feydeau nyomdokán - a félreértés - komédiák tökéletes darabjai. Dramaturgiájuk pontos, hibátlan, poénjai menetrendszerűen érkeznek, mégis kiszámíthatatlanok.

A Boldog születésnapot egy jól menő üzletember és felesége vidéki nyaralójában játszódik, ahol a férj születésnapját készülnek éppen megünnepelni. Meghívást kapott még az eseményre a férj legjobb barátja, akiről viszont nem tudja, hogy egyúttal feleségének a szeretője is. Természetesen az asszony mindent megtett, hogy ez a meghívás létrejöjjön. Ő viszont azt nem tudja, hogy eközben férje a saját szeretőjét hívta meg titokban, azzal, hogy majd az ifjú hölgy meglepetésként érkezik, mint a barát szerelme. A férjnek azonban valami megérzés azt súgja, hogy mindebbe ne avassa be cimboráját jó előre, csak akkor, amikor a vidéki nyaralóba megérkezik, mert tart attól, hogy nem vállalja ezt a szerepjátszást, viszont a helyszínen, kész tények elé állítva már nem lesz módja meghátrálni. Ez így is van. A barát nem vallhat színt a feleség előtt, viszont ezzel végzetes helyzetbe kerül. Nemcsak oda a titkos-édes szerelmi légyott, de a botrány percek alatt az egekig dagad. A helyzet természetesen tovább bonyolódik, amikor megérkezik a beugró szobalány, akit a háziak is csak ma látnak először, és akit szintén Brigitte-nek hívnak, akár a férj szeretőjét, illetve a barát álszeretőjét. Kár lenne a komplikált, félreértésekkel, hazugságokkal, hihető- és nem hihető magyarázatokkal teletömött történetet továbbtaglalni, hiszen ez még csak a kezdet, a történet végéig hihetetlen mértékűvé nő a bonyodalmak halmaza. A vége persze "Happy End", a könnyed, franciás hangvételnek megfelelően senki nem szenved, és mindenki learatja magának a szerelmi elégtételt.

A(z) Kassai Thália Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. június 10., Kassai Thália Színház

Stáblista:

Hozzászólások