"A Botrány az operában "csak" egy bohózat. A színész feladata mégis ugyanaz, mintha valamely nagy klasszikus drámát játszaná: magával kell ragadnia, össze kell kovácsolnia a nézőtéren ülőket. Egy vígjátéki színésznek a tragédiai helyzeteket legalább olyan mélységben kell ismernie, mint a komikum forrásait. A humor mindig a tragikumból ered, az odavezető út pedig a realitás. Egy nevetséges helyzet mindig tragikus is. Ken Ludwig darabjában is iszonyú tragédiák, konfliktusok és félreértések vannak, amelyek a hétköznapi életben azok számára, akik megélik azokat, egyáltalán nem humorosak - sőt! Mivel azonban a néző kívülről, távolról tekint az eseményekre, azok mulatságossá válnak. És hát persze, hogy nevet a néző, hiszen nem vele, hanem másokkal történik meg a "baj"!
A tragédiában is van humor, és a humorban is van tragédia. Nincs is más dolga a rendezőnek, színésznek, "csak" a tragikomikus, a vígjátéki, a bohózati vagy a parodisztikus stíluselem arányát kell megtalálnia. És hogy mi kell ahhoz, hogy a közönség nevessen? Ismerni kell hozzá a humorosnak szánt helyzet színét is, hogy nevetetni lehessen a fonákjával."
A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások