A koreográfus a testével ír. S mindig a szülőföldjéből merít. Úgy építi be előadásaiba Magyarkanizsa lakóit, Dusi borbélyt, Bebe cigányt, a torinói tűzoltó-bajnokokat, a Kínába vágyó öngyilkos színtársulatot, a lakodalmi menet ittas asszonyának táncát, a pusztai madarakat, az iszapot, az agyagot.... ahogy annak idején a Chartres-i katedrálisba az ottani polgárokat, akikről a templom szobrait mintázták. Ahhoz, hogy alkotni tudjon, kint kell élnie Franciaországban. Ahhoz, hogy alkotni tudjon, haza kell jönnie a Tiszához. "Az iszap a gyökereim anyaga, a szülőföldemé, ahol a lelkem maradt, az emberiség eredetének anyaga is. Szükségem van arra, hogy visszatérjek erre a helyre az egyensúlyom és a koncentrációm megőrzése végett. Sokat utazom a műveimben, de egy száműzött sorsát hordom magamban." - vallja a francia L'Express című lap újságírójának, amikor mindenki őt ünnepli Avignon-ban.
"Mesélőként, sámánként - egy olyan ember erejével, akinek nincs választása - a koreográfus, aki "az emlékezetét táncolja el a színpadon", tudatalattijának legmélyebb rétegeibe hatol, hogy abból egy teljesen egyedi képi világot varázsoljon nekünk" (Rosita Boisseau, Le Monde)
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások