"Sohasem hittem, hogy az ember akkor szabad, ha azt teheti, amit akar: inkább akkor, ha soha sem kell megtennie, amit nem akar." – Rousseau

„A sült tojás és a piruló kenyér illatától a mai napig jól tudom magam érezni. A mentáétól meg egyenesen hazarepülök. 1973. Nagykáta, Nagyrét utca 24. Gyiiif. Hazateleportáltam magam az ebédlőasztal melletti laminált hokedlire, a meleg sparhelt mellé. Oda, hétéves koromba, amikor az ember fülén még a potenciál folyik ki. Akinek bejött az élet, az nem fantáziál a sparheltről. Az csak előre. Akinek meg nem jött be, az egyfolytában csak hátra. Miért vagyok itt? Hogy kerültem ide? Miért pont ide? Miért most? Mi hiányzik belőlem? Miattam hiányzik, vagy mások nem adták ide? Ha adták, miért nem tudtam elfogadni? Egyiknek sem lennék a helyében, pedig az egyik mindig én vagyok.”

Vajon máshogy végződtek volna a dolgok, ha Emmának születik egy fiútestvére, és nem rájuk, lányokra marad a családi vállalkozás? És ha a nővére, Adél nem menekül külföldre? És ha Emma nem menekül Pestre? És ha 1984. június hó 16. napjának estéjén nem találkozik a diszkóhajón azzal az 1 méter 95 centi magas, enyhén sportos, tejfel szőke, kék szemű, keskeny ajkú, nagy kezű férfival?

Emma személye több mint húsz, nőkkel készített mélyinterjúból állt össze. Olyan történetek ezek, amelyekbe általában nem avatódunk be, mert zárt ajtók mögött játszódnak, és a résztvevők nem akarnak, vagy nem tudnak beszélni róluk. Ezúttal, ha csak közvetve is, Emmán keresztül megnyílnak nekünk, és megmutatják sorsuk egy-egy rejtett, elhallgatott pillanatát.

A(z) Örkény István Színház előadása