Színház

Én vagyok én

felolvasószínház

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kísérlet Petőfi Sándor Karaffa című című drámatöredékének befejezésére.

A Gyulai Várszínház 15. Felolvasószínháza.

A veszprémi Pannon Várszínház és a Pesti Kalligram könyvkiadó Petőfi Sándor Karaffa című drámatöredékének befejezésére meghívásos pályázatot hirdetett a költő születésének kétszázadik évfordulójára. A hírhedt 17. századi eperjesi hóhér, Karaffa eme drámai kísérlet hőse. A töredék, melynek erősen áthallásos témája az osztrák zsarnokság, 1849-ből való, de csupán az első felvonás két jelenete készült el.

A zsűri által felkért szerzők közt volt Háy János is. Az ő pályaműve a Gyulai Várszínház felolvasószínházának idei eseménye, melynek közreműködői három frissen végzett színész, köztük az a Mosolygó Sára, aki a Petőfi-filmben is Szendrey Júlia életre keltője.

„A darab számos helyen valós eseményekre utal, de nem felel meg a valós történetnek, márha valaki tudja, mi a valós történet. Hogy mikor játszódik? Nincs eldöntve. Mindenesetre épp forradalom is van, meg szabadságharc. Ha eldöntöttük a kort (amely döntésben az egyik lehetőség Petőfi kora), lehet korhű ruhákban játszani, vagy épp ellenkezőleg, nem korhű ruhákban. Csak olyan rendező rendezheti meg, akinek van gondolata a művészetről, vagy lesz azután, hogy elolvasta a darabot. A szereplőket tilos gúnyosan, netán cinikusan ábrázolni! Ezen túl minden játék belefér.” (Háy János)

Sorozatszerkesztő-dramaturg: Lőkös Ildikó

Rendező: Gloviczki – Lelkes – Lőkös – Mosolygó

A(z) Gyulai Várszínház előadása

Stáblista:

Szereplők

Sándor, 25-26 éves költő
Júlia, a felesége
Haver, Sándor barátja, fiatal színész

Hozzászólások