Színház

Faust elkárhozása (La Damnation de Faust)

előadás, 165 perc, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A drámai legendaként definiált kompozíció három énekesre épül, akik a történet három fő karakterét testesítik meg: Faust (tenor), Mefiszto (basszus) és Margit (mezzoszoprán). A zenében kiemelt szerepe van a kórusnak és a meglehetősen nagyméretű zenekarnak. A két felvonásba rendezett négy rész első helyszíne Magyarország, amelyet egyértelműen azonosít a jellegzetes paraszttánc és a katonák Rákóczi indulója. Majd Faust és Mefiszto, ezt követően Faust és Margit találkozása következik. Az utolsó jelenet a drámai csúcspont, amikor Faust alkut köt az ördöggel, Margit pedig a mennyországban találja meg lelki békéjét.
Robert Lepage, a Metropolitan egyik legkreatívabb rendezője, mesterien ragadja meg a Jó és a Gonosz, a Természet és Nőideál berliozi elképzelését. Földöntúli kivetítéseket használva a mű olyan látomását alkotja meg, amelyben tökéletesen ötvözi a művészetet és a technikát. "A produkció az énekesekre koncentrál"- mondta Lepage. "Mégis van a látványnak és a színpadtechnikának egy olyan vonulata, amely a színpadon történő eseményeket kíséri." A címszerepben a különlegesen sokoldalú belcanto-tenor, Marcello Giordani látható, aki 2007-ben debütált a MET-ben a Lammermoori Lucia Edgárjaként. "Faust szerepében úgy ívelte eggyé a különböző frázisokat, mint talán senki a világon. Észrevétlenül váltotta a hangi regisztereket, falesett nélkül, tisztán szólalatatta meg a magas Ciszt" - méltatták korábban.. Margitot az Új Mexikó-i születésű Susan Graham alakítja. "Parázsló muzikalitás, artisztikus hang különbözteti meg Susan Grahamet az énekesek többségétől" - írta róla korábban az Opera News.

A(z) Müpa előadása

Bemutató időpontja:

2008. november 22., Müpa

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások