Színház

Finálé

előadás, 2022.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Tudatipari végjáték - Hommage à Mark Fisher.

Volt egyszer, mert olyan is volt, hogy az ember úgy élte meg önmagát, mint egy vibráló csillagot, iparkodva pislákolt sokadmagával a sötétségben. És volt egyszer, mert olyan is volt, hogy az ember úgy ölte meg önmagát, hogy észre sem vette. Annyi történt, hogy nem akart többé sokadmagával pislákolni, ezért fogta az égalját, fenekét feketébe mártotta, majd egyetlen fénylő csillagként, magára szegezte a mélyből bámészkodó tekintetet. De a sötétre mázolt többi csillag is egyetlen akart lenni, tehát hígítóval jól megmosakodott, feketére festette az égalját, és magára irányította a bamba tekintetet. Így esett, hogy az a rengeteg csillag egyre közelebb ért a földhöz. A világló pontok ettől fogva árván neonlottak, a bambák szakadatlan felfelé kápráztak, még akkor is, amikor az ég szinte rájuk zuhant, és csak egy ökörnyál tartotta meg a fák felett. A madarak megszédültek, a halakban bent rekedt a buborék, a végtelen pedig, akár az aszfalt, síri csendben megkövült.

Történetünk pixelei, a legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása és tanítványa, a kilenc éves Pál Berci rejtélyes halála köré szerveződnek. A mozaikokat olykor különös, máskor középszerű közszereplők tologatják kedvük szerint, miközben könyörtelenül peregnek az idő TikTok másodpercei, megalkotva az örök jelen szédületét. A Sodrás utcai általános iskola titkát szereplőink netnárcizmusa, valamint ürüléke ken össze. A valóság, mint egy százlábú eliszkol az egó égő fénye elől, repedésbe bújik, csak éjszaka merészkedik elő, hogy átsétáljon az alvó ábrázaton. Szereplőik álmaiban még felsejlik valami a múltból, egy Nirvana-dal vagy egy Rembrandt-festmény, amit reggel egy frissítés könnyedén kitöröl. Kollektív tudatkimerülésben ébrednek, önként jelentkezve a felejtés Fináléjába, hogy eljátszhassák a bukott angyalok műsorát.

A Finálé című előadás, ahogy a címe is jelzi, egy végállapotot mutat meg, a darab szereplői egy szimbolikusan is értelmezhető történeten keresztül jutnak el egy „mentális végpontra”. Hogy ezután az apokalipszis következik vagy valami jónak a kezdete, még nem tudni. A dráma már szinte elkészült, mikor olvastam egy interjút Gulyás Mártonnal, aki nevén nevezte azt a jelenséget, amiről a darab szól: „tudatipar”, ami azért jött létre, hogy normalizáljon olyan társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, amik a termelési rendszerünknek köszönhetők, és így intenzíven befolyásolják társadalmunk működését.
Többek között Mark Fisherre, a brit kultúrakutatóra hivatkozott, akinek írásai felvillanyozóan inspiráló elméleti háttérrel gazdagították munkánkat, és számos gondolata, fogalmi leleménye be is épült a darabba. Az előadást eredetileg 2020. decemberében mutattuk volna be, a szűkkörű megnézés óta közel egy év telt el, bízunk benne, hogy a vírus megkímél minket, és ezúttal eljutunk a premierig. (Pass Andrea)

További szereplők: Kiskos Bíborka, Nagy Anna, Nyári Ádám, Nyáry László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tolnay Bori, Tóth Klarissza.

A(z) Csokonai Színház és FÜGE Produkció előadása

Bemutató időpontja:

2022. január 11., Csokonai Színház és FÜGE Produkció

Stáblista:

Hozzászólások