Színház

Fiú meg a lány

zenés előadás, magyar, 2107.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szép Ernő nyomán ? Fiú, leány, bor

A pincében egy borkóstoló zajlik, amikor betoppan a késve érkező fiú. Már csak a lány mellett van szabad hely?

Így kezdődik a Hírös Gasztroszínház legborosabb előadása, ami lazán követi Szép Ernő Fiú, leány című romantikus vígjátékának cselekményét. Mi csak velük, a fiúval és a lánnyal foglalkozunk, akik közt nyilvánvalóan ?működik a kémia?, de félne elköteleződni egymás felé. Mindent és mindenki mást elhagyunk, egyedüli társnak a bort választjuk. A bor segítsége nélkül ugyanis talán soha nem találnának egymásra. Kell, hogy az elfogyasztott bor vérré váljon bennük, mert e nélkül nem tudna az érzelem az ész fölé kerekedni.
Pedig most erre van szükség.

Ezt a folyamatot a nézők testközelből követhetik végig, ugyanazokat a kiváló borokat kóstolva, melyeket a szereplők is fogyasztanak. Egy izgalmas kísérletet láthatnak, ahol Vera és Feri, azaz Tolnai Hella és Bárnai Péter valós időben, a nézőkkel intim közelségben igyekszenek megtalálni az egymás szívéhez vezető utat.

Zene: Ozorai Gábor

A(z) Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ előadása

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások