Színház

Függőségeink

improvizáció

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Olyan 18 éven felüli nézőket várnak, akik asszociációikat, kérdéseiket és gondolataikat szívesen megosztják velük.

Függőségeink c. komplex improvizációs színházi előadásunk az Itt és Most Társulat számára kiemelten fontos projekt. Többnyire pályázati források bevonásával valósítjuk meg, csak 2022-ben több, mint 700 vidéki és fővárosi általános-és középiskolás vett részt a programon. Nem csak a diákoktól kapunk elképesztő - azonnali - visszajelzéseket, a Függőségeinket a pedagógusok, iskolai segítők is hiánypótló kezdeményezésként jellemezték, a hagyományos prevenciós programok innovatív alternatívájaként látják.

A komplex program improvizációs színházi részekből, csoportmunkából, szakértői kommentárból áll. Partnerünk Hamar János addiktológus, aki szakmai tudása mellett személyes tapasztalatait sem fél megosztani.

Háttér

A program fejlesztésében pszichológussal, szociális és egyéb segítő munkatársakkal gondolkodtuk együtt. Köszönjük a közös munkát a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (röviden: KIMM) ráckeresztúri drogterápiás otthonának, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak, illetve dr. Borsfay Krisztinának.

Játsszák: az Itt és Most Társulat imprószínészei
Szakértő: Hamar János

A(z) Itt és Most Társulat előadása

Hozzászólások