Színház

Gyertek velünk Betlehembe!

előadás, magyar, 2002.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Hajdanán úgy ünnepelték falun, de még nagyvárosokban is a karácsonyt, hogy betlehemesek, felnőttek, fiatalok, később már csak gyerekek egy szépen elkészített kicsi templommal ("betlehemmel") - benne a jászolban fekvő Jézuskával és az őt köszöntő pásztorokkal, királyokkal - sorra járták a házakat. Vallásos énekekkel, párbeszédekkel és vidám játékokkal felelevenítették a Megváltó születését. Az ünnepi ("jeles") napi köszöntés után a háziak megvendégelték a betlehemeseket, akik csakhamar odébbálltak egy házzal. Ebből a népi, paraszti hagyományokból alakítottunk ki egy kis színpadi misztériumjátékot, mely gyerekeknek mese, felnőtteknek költészet és bölcselet a szeretet hatalmáról.

A(z) Nevesincs Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások