Színház

Gyévuska

zenés dráma, 1 felvonás, 85 perc, magyar, 2003.

Értékelés:

24 szavazatból
Szerinted?

A Gyévuskában főtisztek, tisztek, honvédek, valamint hozzátartozóik és munkaszolgálatosok bonyolítják a cselekményt, laktanyában, bálteremben és a távoli orosz rónákon, feketén-fehéren és egy kissé elemelten. (Az utóbbiak a szó szoros és átvitt értelmében is értendők!) A cselekmény ideje a második világháború, de az előadás nem arról a korról szól, hanem abban a korban játszódik.

Ezúttal a késő romantika leginkább Puccinire emlékeztető elemeit és a kor slágereit elegyítve alakítottuk ki a darab zenei világát. A kor slágerei alatt olyan emblematikus dalokat értünk, mint például a "Nincs kegyelem" vagy a "Mindent vissza!".

Végigénekeljük ugyan a darabot, Önök azonban mégsem operát látnak, hanem színházat színészekkel, akiknek nincs olyan szép hangjuk, mint az operaénekeseknek, viszont nagyon lassan és nehézkesen mozognak. Ezzel a munkánkkal, egy (talán) szerencsésebb korban született generáció nevében szeretnénk megemlékezni egy hozzánk hasonlóan szebb jövőben bízó, tragikus sorsú nemzedékről.

Mindenkinek megvan a maga gyévuskája.

"Képzeljünk el egy régi, magyar, fekete-fehér filmet a negyvenes évekből, fess hadnagyokkal és gyönyörű grófkisasszonyokkal, akik az egész filmet végigéneklik a kor slágereit, magyar nótákat és katonaindulókat Pucciniba oltó opera formájában! Ahol a filmekből megszokott úri világ képviselői mellett feltunnek a munkaszolgálatosok, a hősök mellett (vagy inkább helyett) az áldozatok és a tettesek."

Zenészek: Kéménczy Antal ? zongora Veér Bertalan ? hegedű Pelva Gábor - hegedű, gitár, ütőhangszerek Nyíri László - hegedű, ütőhangszerek Kerti István ? klarinét Román Géza ? trombita Pálinkás Péter / Kelemen Lajos ? harsona Póta György ? bőgő
Vezényel: Bencsik Pál Zeneszerző: Darvas Benedek Hangszerelés: Darvas Ferenc
Énektanár: BERECZ Bea

A(z) Pintér Béla és Társulata előadása

Bemutató időpontja:

2003. november 5., Pintér Béla és Társulata

Stáblista:

Hozzászólások

Edmond Dantes 2014 jan. 14. - 11:00:56 Előzmény torzsg
Trafó már csak ilyen.Javaslat: kb. 20 perccel kezdés elõtt érdemes odaérni és a nézõtér bejáratánál várakozni. Túl lehet élni (én már többször), odabent pedig, és ez a lényeg, jó produkciókat lehet látni. (Nem vagyok Trafó PR-os!) Produkció(k)ért megyünk valahová, produkcióért, könyörgök és nem színes-szagos színháztermek kedvéért. Alternatív-független cuccok helyszíne gyakran-többnyire olyan, amilyen. Ilyen (is). Sorolhatnám, hol még. Csak legyenek!
9/10
elszabó 2013 jan. 14. - 00:20:55 9/10
A 2003-ban bemutatott darabot már láttuk évekkel ezelõtt, de a nemzet kettészakadása következtében sajnos mára vált igazán aktuálissá. Az 1942-ben "katona" környezetben játszódó zenés darabot pont a doni csatavesztés 70. évfordulóján néztük meg. A korra jellemzõ dalokra (pl. Szép vagy, gyönyörû vagy Magyarország, Mindent vissza!) építõ darab eredetieleg a tragikus sorsú II. világháborús nemzedékrõl kívánt megemlékezni, ám mára figyelmeztetõ felkiáltójellé vált, hogy milyen szellemi színvonalra juthatunk a zsidózással és a kirekesztõ nacionalizmussal.
8/10
torzsg 2011 jan. 06. - 08:11:05 8/10
Az elõadás nagyon jó, különösen a látvány és a zene tetszett. Viszont a színhely kritikán aluli. Elõször voltam a Trafóban és vélhetõen utoljára is. Belépve már igen zavarodott állapotba került az ember, egy hatalmas sor a ruhatárnál (egy azaz egy darab ruhatárossal)egy másik a pénztárnál, ahol jelentõs veszekedések voltak a lefoglalt jegyek miatt. Egy gombostû leejtése lehetetlen. Túljutva az elsõ akadályon, megyünk a színházterem felé. De csak felé, mert az elõtérben, ami egyben büffé is körülbelül a hely kapacitásának háromszorosát kitevõ tömeg toporog, izzad, vár. Normális helyen a kezdés elõtt 10-15 perccel bemehet a közönség a terembe, itt a tervezett kezdés után 10 perccel is csak várunk értetlenül. Ekkor nagy kegyesen kinyitják az ajtókat, de csak az egyik szárnyat. Utána jön a helykeresés, taposás, lökdösés. Az egész teljesen balkáni, primitív és a színház színvonalához méltatlan.
9/10
csuribuksi 2009 nov. 24. - 11:44:25 9/10
Szokás szerint fergeteges volt, nagyon jól szórakoztunk.